murgupal blog, blogger - internetes napló

Különvélemény

  A valóságot szerintem nem elég megismerni, a valóságot megérteni kell! És a magyarázatát is!

Naptár 2010. Február 10.
« JanuárMárcius »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
< 2009 2010. Február 2011 >
A blogon Keresés
Időjárás
időjárás
Vicc
Hogy hívják az orosz bírkózót ?
- Ivan Sztyeppreteper.
Blog
Mi köze Istenemhez a bibliai Ószövetségnek?
Utolsó bejegyzés: 2010.02.10. 12:38
Megtekintve: 9482
Komment (hozzászólás): 0
Blog TOP 20
1. Professional pro Blog 1563222
2. Playboys Blog 805046
3. Kárpátia Blog 355725
4. Balázs Pali Blog 255104
5. Kakashi Blog 231565
6. Márti Blog 228569
7. Ismerős Arcok Blog 193731
8. Krinya Blog 189355
9. Ossián Blog 183204
10. Bon Jovi Blog 177122
11. Edda Művek Blog 163716
12. Pokémon Go Blog 149608
13. Republic együttes Blog 143723
14. Leona Blog 136378
15. Szabó Dávid Blog 131551
16. Bikini együttes Blog 123148
17. Chrys Blog 115219
18. Kenny Blog 101518
19. kinga Blog 89892
20. Hello Blog 84572
 2010. Február 10. 12:38  Mi köze Istenemhez a bibliai Ószövetségnek?
Megtekintve 9482 .

Mi köze Istenemhez a bibliai Ószövetségnek?

Valamikor
kezembe adták, és én gyermeki kiváncsisággal olvastam. Elvégre gyermek voltam, els?áldozásra készültem.Kis katehizmus volt a címlapjára írva, de nagymama bibliának nevezte. Agyonolvasott kis f?zet , ma is örzöm, abból tanulgatott anyám is, a múlt század harmincas éveiben, a katolikus lányiskolában. Csodáltam az illusztrációkat, beleéltem magam a különleges mesevilágba (mert hát mi más lehetett akkor nekem, mint szép mesevilág, ahol a jóságos, fehérszakállú bácsi, az Isten, világot, eget, földet, fákat, állatokat meg embert teremt, Ádámot, meg oldalbordájából Évát, stb.), tetszettek az illusztrációk, és hát mindig elszorult a szívem, amikor láttam a képen, ahogy ama vén Ábrahám éppen feláldozni szándékozván Istennek édesfiát Izsákot, késével elmetszené már-már az ártatlannak torkát. Tetszett a Biblia, mert könyv volt (az a kis katehizmus), és én nagyon szerettem az írott szavak kincsesládáit, a könyveket. És vallásos, napjában templombajáró nagymámámnak sohase mertem bevallani, hogy rémálmok gyötörnek, jön az éjszaka sötétjéban valaki szakállas idegen, és nagy késsel el akarja vágni a nyakamat, mint ahogy Izsáknak torkát az édesapja. Ennek ellenére csodálatos élmény volt az els? áldozásom, és bevallom, soha olyan finom kakaós kávét, és omlós fehér kalácsot nem ettem, mint amilyennel az eseményt követ? ünnepi asztalnál a bolonyai templom alagsorában a papbácsi megkinált bennünket, gyermekeket.

Aztán
kezembe sem került a Biblia hosszú éevekig. Egyrészt azért, mert otthon nem akadt bel?le. Másrészt azért, mert az iskolában senki nem tett említést róla. Elvégre, akkoriban kommunizmus volt, s bár a templombajárást nem tiltotta sem tanítónéni, sem osztályf?nökbácsi, vallásóráról bizonyára szó sem eshetett a tan?gyiminisztériumban. Én az esti imáimat nem hanyagoltam, tatával-mamával minden vasárnap misét hallgattunk (hétköznap vecsernyére mentünk este), figyeltem áhítattal a papbácsi prédikációját, beleolvastam az imádságos könyvbe. És boldog megnyugvásban szenderedtem álomra este, miután nagyapám keresztet vetve fejem fölött azzal búcsúzott, hogy „álmodj angyalkákat”. Isten gyermekének tudtam magam, és ?szintén szerettem ?t. Hittem gondvisel? szeretetében.Mai napig is édesjóistenemnek szólítom, ha dohásszal fordulok hozzá. A Bibliáról kevés szó esett a családban.És arról hogy félni kell az Urat, mert büntet, büntetéssel sújtja vétkez?t. Az özönvízr?l persze, olvastam, hallottam, de inkább a megmentettek jutottak eszembe, a vízbefullasztottak nem, ám Sodoma és Gomorra meséje elborzasztott, és visszhangzottak bennem az elevenen elégetett emberek jajveszékelései. Felfogni is képtelen voltam, mekkora volt b?nük, hogy ekkora büntetést kiérdemeltek. És azt sem fogtam föl, hogy a haragvó Isten fenyítése volt. Én továbbra is „édesjóistenkémhez” imádkoztam.

Az Ateista Kézikönyve
volt az, amely , ugymond, „figyelmembe ajánlotta”a Bibliát. Furcsának tünik, meglehet, de így történt, középiskolás koromban ugyanis ezt adta kezünkbe tanulságos olvasmánynak az osztályf?nökünk.Vaskos kötetre emlékezem, kötelez? volt megvásárolni, szerencsére nem került sokba, akkoriban olcsónak számított a könyv. Szovjet szerz? gazdagon illusztrált munkája volt, valóban olvasmányos, amely pontról pontra cáfolta a Biblia állításait.Úgy, hogy heteken, hónapokon át volt amin vitatkozzak tatával. Jó keresztény, hitbuzgó katolikus, templomlátogató ember volt nagyapám, aki védte mindazt, amit ismert a Bibliából, én pedig tudományos nagyokoskodással bizonygattam az ateisták igazát. Érdekes, hitem Istenben megingathatatlan maradt, esténként továbbra sem mulasztottam el az imámat, templomba is eljártam, miközben váltig hajtogattam a darwini evolúcionista elméletet ( amit most csak megmosolygok), mígnem nagyapám lezárta a vitát azzal, hogy meglehet, én majomból lettem, de ?t biztosan Isten teremtette.

Évtizedek teltek
és a Bibliáról vajmi kevés szó esett a családban. Sem szomszédok, sem ismer?sök között nem vált sem vita, sem megbeszélés tárgyává. Ha legalább valahol, valakinek a könyvespolcán megláttam volna, bizonyára kölcsönkérem és elolvasom. Igaz, rendszerváltás után került az Újszövetségb?l egy újabb kiadású példány a könyvtáramba (lelkészismer?söm ajándéka), de a rohanó élet nem hagyott id?t arra, hogy beleolvassak. Ami szemelvényes, vagy jehovista átdolgozott kiadások hozzám kerültek, azok teljesen elkerülték a figyelmemet. Azt hiszem, mással is hasonlóképpen történik, gondolom, sokak számára a Biblia idejének el kell j?nnie egyszer. Értem itt a kevesebbeket, a minden ezerb?l egyeket. Azokat, akik rászánni képesek magukat, mintegy szembenézni a valósággal, - azaz földi létükre ráébredvén- , tudatosan keresni az Istent, a leghozzáférhet?bb helyen, abban a Bibliának nevezett írásm?ben, amit szent megnyilatkoztatások örökérték? kincseként kezükbe adnak. Magamat e kevesebbekhez sorolnám. Több mint negyven esztendeig gyermeki ?szinteséggel és határtalan bizalommal hittem Istenemben. Tudtam, eljön az id?, amikor belemélyedek majd a Biblia tanulmányozásába.

Néhány évvel ezel?tt
olyan lelki válságba kerültem, ahonnan segítség nélkül nehezen menekül az ember. Anyám halála betet?zte az összeroppanást, ám éppen akkor éreztem meg a természetfölötti er?k segít? kezét, és talpraálltam, Isten gyámolító-bátorító szeretetével. Öt esztend? telt, és én napjában Isten jelenlétébe helyeztem magam : meditáltam. Spirituális fejl?désem hihetetlen élményekkel teljesedett, tucatnyi ezoterikus kurzus, számtalan találkozó, beavatási szertartások, vallásos emberekkel, papokkal való beszélgetések mellett rengeteg könyvet, hittudományi-történelmi szakirodalmat olvastam, tanulmánypoztam a világ vallásait, miközben heti rendszerességgel vettem részt katolikus, és ezzel párhuzamosan más vallási-felekezeti istentiszteleteken. Nyugodtan állíthatom, ezekben az utóbbi években teljesen Istennek éltem.Nem volt,és most más tudom, nem is lesz soha bennem árnyalatnyi kétely sem, Istenbe-vetett hitemben semmi meg nem ingathat többé. Természetesen a Biblia is ott volt najában a kezemben, az Újszövetség írásait nem egyszer olvastam át, hanem részletekre napjában visszatértem )reggelente véletlenszer?en felnyítottam a Bibliát, és éreztem, az, amit éppen elolvashatok, amire „rányilik a szemem”, az hasznos lesz számomra aznap, vezérelni fog. Az Ószövetség elolvasásába sokszor belekezdtem, de lelkesedésem mindig alábbhagyott, és ?szintén be kell vallanom, nem ragadott meg, semmiféle vallásos – vagy inkább hites, hitet tápláló -, kisugárzást nem éreztem bel?le. És mindannyiszor, amikor letettem, felmerült bennem a kérdés, mi köze van a Bibliának nevezett írásgy?jtemény eme részének a valláshoz, az istenhithez, egyáltalán az Istenhez?

Kérdésemmel
„megkörnyékeztem” több ismer?sömet. Ugyan senki nem akadt, aki kezdte volna vetni a keresztet, s bizonyára nem vették ördögi megkisértésnek kiváncsiskodásomat, legtöbben nyugodtan megvonták a vállukat, ez van, ha valamikori el?deink elfogadták, akkor vallásos hagyományaink tiszteletében minekünk is megteszi, ha Biblia, akkor legyen, elvégre ezer éve keresztény nemzet gyermekei vagyunk, vallásunk épül erre az isteni kinyilatkozásokat összefoglaló írásm?be, ez van, ha semmi közünk sincs a zsidókhoz, Jézus Krisztusunk mégis Bethlehemben született, Jeruzsálemben feszítették keresztre, igaz, a zsidók tömege kiáltott rá halált, de mellékes, az önmagát Isten által kiválasztott népnek tekint? nemzet mesés bibliai történetét melyet az Ószövetség tartalmaz, magunkénak kell elfogadnunk. Rábólintottam mindannyiszor, senkit nem akartam megsérteni. Még buzgó jehovista ismer?sömet sem mosolyogtam meg, csak magamban, amikor váltig hangoztatta, a Bibliát, úgy, ahogy van, els? betüt?l az utolsóig, maga az Isten írta, sajátkezüleg. Persze, az említett beszélgetések alkalmával tökéletesen meggy?z?dhettem arról, hogy ismer?seim közül senki nem olvasta el a Bibliát, legalábbis az Ószövetséget. A Jehova Tanúi közé tartozó néninek meg éppenséggel fogalma sem volt arról, hogy mi az Ó-, meg az Újszövetség, számára a Bibliát az Örtorony által kiadott bibliai szemelvény-átdolgozás jelentette, amelyb?l hetente a kijel?lt passzusokat tanulmányozni (bemagolni) kell, hogy hát a „kiválasztottak” közé soroltatván a végs? ítéletet követ?en feltámadjanak a fényes örökélet isteni országában.

Újraolvastam
nemrég, jóval több türelemmel az Ószövetséget is. Tulajdonképpen párhúzamosan Leo Taxil közimert szórakoztató bibliájával. Mintegy ellenörizve, pontosak-e utalásai, idézetei. A szórakoztató Biblia (La Bible Amusante) Léo Taxil francia író, újságíró provokatív hatású könyve. A szerz? már fiatalon követte a felvilágosodás eszméit és bekapcsolódott az ateista mozgalomba is. Nevét szabadgondolkodó, felvilágosult írásai tették ismertté, ennyit tudnunk kell róla.Ady Endre minden bizonnyal nagyra és sokra tartotta mind Léo Taxilt, mind a Szórakoztató bibliát, hiszen párizsi jegyzeteiben igen elismer? szavakkal emlékezik meg róla és ezen könyvér?l. (Budapesti Napló 1907. április 5.) Említett könyve sokak szerint valláskritikának is tekinthet?, amely a zsidó-keresztény Biblia ószövetségi részét elemzi ironikus, szarkasztikus stílusban, de igen mélyremen? részletességgel és alapossággal. Gondolom, a szerz? elmélyülhetett az Ószövetség tanaiban, mert sok olvasót még ha egyes részek esetleg frappáns megoldásai szórakoztatják, mások akár fáraszthatják is a sokszor aprólékos, sz?rszálhasogatásszer? feltárásokkal.

Ha már az Ószövetségnél
tartok, ahogy azt a szórakoztató „változatában” olvastam, akkor kezdjem... Istennel. Megismétlem, az én istenhitem megingathatatlan. Csak valahogy az én Istenem nem ugyanaz, mint akivel a zsidóság „szentirata” foglalkozik.Leo Taxil szerint unatkozással kezd?dik a m?. A mérhetetlenül hosszú örökkévalóságban Jehova, Zebaoth, Adonáj, Elohim – ezek a bibliai Isten eltér? nevei – unatkozott a káosz közepette. Sok-sok milliárd évszázadon keresztül unatkozott, mígnem egy ötlete támadt: tenni kellene valami hasznosat. Tehát elkezdett semmittevés helyett teremteni. Nem egyszerre, pedig úgy is megtehette volna az író szerint, hanem aprólékosan, nehogy megártson a sok munka egyszerre. Amikor szépen haladt a teremtés menete, megállapítja: „Micsoda tökfilkó voltam, hogy nem teremtettem meg el?bb mindezt.” Hasonló stílusban megy végig a történet, több helyen tudományos, logikai és néhol teológiai ellentmondások elemezgetéseivel megt?zdelve.A modern teológia szemszögéb?l nézve azonban a könyv meglehet?sen elavultnak tekinthet?, már csak azért is, mivel a Biblia szó szerinti értelmezésével vitatkozik, amely – különösen az ?störténet esetében – nem tartható. Rendben van, de akkor miért állítja ajehovista néni olyan mély meggy?z?déssel, hogy azért szent a Bibliája, mert az Úr, Jehova isten, sajátkezüleg írta?

Szórakoztató m?vének
további fejezeteiben Taxil ismert és ismeretlen történeteket elemez, ezekben igyekszik rávilágítani a szövegben rejtez? tényleges vagy tartalomból kiolvasható ellentmondásokra. Többször is megragadja az alkalmat, hogy istent bibliai viselkedése miatt következetlen, kicsinyes és cinikus alakként jellemezze. (Isten féltékenységi rohamot kap, amikor Izrael törzsei más istent kezdenek imádni.) Aprólékosan tér ki a mai erkölcs által elítélt bibliai történetek bemutatására. (Lót vérfert?z? kapcsolata lányaival, Jefte istennek tett ígéretéhez híven meggyilkolja leányát.) Taxil rendre az Ószövetség által elítélt népek és emberek pártjára áll az isteni cinizmussal szemben. (Áldozatként mutatja be midán népét, aljas célokra felbérelhet? rablóvezérnek az ifjú Dávidot)A m? egésze során több alkalommal bírálja a mindenkori papságot is. A legf?bb kritika tárgya azonban az Ószövetség, amelyet megbízhatatlan, a történelmi tények ismeretében hiteltelen, faj- és n?gy?löl?, felvilágosulatlan, más ókori népek kultúrájából eltúlzott adatokkal összemásolt m?ként jellemez. Mit mondhatnék, én, a hív? ember? Igazat kell adnom neki.

Évszázadok óta
a Bibliát védték és birálták, de a védelmére gondolom,sokezerszeresen több tintát pazaroltak, mint a támadására.A keresztény teológia és a legtöbb keresztény egyház nagymennyiség? hitvédelmi irodalommal rendelkezik. Számos ateista filozófus véleménye szerint a Biblia számos ellentmondással terhelt. Sok hiv? foglalkozott ezeknek megmagyarázásával, a Biblia védelmével. A bibliai önellentmondások vizsgálata igen komolyan foglalkoztatja, mind a vallási, mind az ateista oldalt, mind a független szakért?ket.A keresztény hitvéd?k és az ateista bibliakritikusok közötti nézeteltérés alapvet?en a kétféle megközelítés különbségével magyarázható. Amíg az ateizmus számára Isten - és a természetfölötti - nem létez? valóság, addig a keresztény hitvéd?k eleve feltételezik létezését. Sok bibliai ellentmondás éppen ebb?l a nézeteltérésb?l fakad, s mivel a megközelítés mindkét oldal fel?l alapvet?en hitbeli meggy?z?désen alapszik, a két álláspont között csak alig-alig van érintkezési pont vagy kölcsönös megértés.

Fontosságot
azáltal nyer a Biblia, hogy vitatták, beszéltek róla, kétségbe vonták, védelmezték igazát. Hogy igazából tulajdonképpen mit is, azt csak kevesen tudták. Mert a Bibliát kevesen olvasták el. Ha arányokat említenék, akkor azt mondanám, minden tizezer emberb?l egy ha olvasta, a többi csak hallásból tudott róla, és igazáról.Olyan elvont fogalom ez, hogy alig tudjuk, mit is értünk rajta. Maradjunk abban, enciklopédiákból idézve, a Biblia azoknak a könyveknek a gy?jteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istent?l sugalmazottnak és ennek okán szenteknek fogad el, és mint ilyeneket a hit és az erkölcs területén mércének tekint. A Bibliát szent jellegéb?l kifolyólag Szentírásnak is nevezik.Hogy azt a bizonyos „szent jelleget” kik és mikor határozták meg, milyen zsinatokon döntötték el sokévszázados viták után, az más kérdés. Jehosvista nénike szerint ugyis az Isten írta sajátkezüleg, ezért szent és azért számít halálos b?nnek megkérd?jelezni szentségét. Tudnunk kell, a zsidó meg a keresztény Biblia terjedelme nem azonos, mert a Biblia könyveit meghatározó kánont nem egyformán határozták meg. Így a héber Biblia – a Tanakh – azokat az Izrael népének adott isteni kinyilatkoztatásokat tartalmazza, amelyek a kereszténység el?tti id?ben, Izrael vallási közösségében keletkeztek. A kereszténység is szentnek és sugalmazottnak vallja a zsidóság Bibliáját,- est sohasem értem meg, és nem is fogadhatom el- , de mellettük ugyanilyen isteni tekintélyt és kötelez? mércét tulajdonít azoknak az 1. században keletkezett írásoknak, amelyek Jézus életér?l és tanításáról tanúskodnak, és amelyeket az apostolok vagy ezek tanítványai írtak. Így a kereszténység két részre osztja a Bibliát: a zsidó Bibliát magában foglaló Ószövetségre (Ótestamentum) és az apostoli írásokat tartalmazó Újszövetségre (Újtestamentum).

A biblia mint szó,
lexikonok szerint az ógörög byblion többes száma, jelentése „könyvek”. Ez a „könyvtekercs” jelentés? byblion szó pedig a byblosz szóból származik, amely eredetileg az egyiptomi papiruszt, az ókorban íráshoz használt anyagot jelölte.Tudnunk kell, a Héber Bibliában egyedül Dániel próféta nevezi „könyvek”-nek a szent iratok gy?jteményét (Dániel könyve 9,2), a keresztények a Kr. u. 2. századtól fogva kezdték ezt a nevet az Istent?l származónak vallott iratgy?jteményükre alkalmazni. Ez az egyszer? név találóan fejezi ki, hogy e m?nek a rendkívülisége nem küls? formájában van, hiszen csak könyveket, látszatra más emberi m?vekhez hasonló írásokat tartalmaz. A Bibliát gyakran egyszer?en „Írásnak”, „Írásoknak” nevezik (Jézus és az apostolok is használják ezt az elnevezést, mint Márk evangélista és Pál apostol – Márk evangéliuma 12,24 és Második levél Timóteusnak 3,16 stb.), továbbá „Isten Igéjének”, „Szentírásnak”, „Könyvek Könyvének” is hívják. Az „Isten Igéje” elnevezés a Bibliából származik: Isten prófétákon keresztül közölt kinyilatkoztatásának megkülönböztet? jelölésére szolgál (lásd: Dániel könyve 9,2; János evangéliuma 17,17; Péter els? levele 1,23). Ezen kívül Ézsaiásnál (Ézsaiás könyve 34,16) az „Úr könyve” néven szerepel. Eszerint tehát a Biblia Isten könyve az emberek számára. Maradjunk ennyiben!

A Biblia két f? részb?l áll,
ezt valamennyien tudjuk,az Ószövetségb?l és Újszövetségb?l (más néven: Ótestamentumból és Újtestamentumból). Az Ó- és Újszövetség megjelölés Isten Izraellel (Mózes második könyve 24,8 alapján) és a keresztény egyházzal kötött szövetségére utal (Máté evangéliuma 26,28 szerint), a latin „testamentum” (azaz „örökség”;) szó pedig azt fejezi ki, hogy ezek az írások szent hagyatékok, amiket a keresztények hite szerint Isten Izraelre és az ?skeresztény egyházra hagyott. A „testamentum” elnevezést a Vulgata (a Biblia latin nyelv? fordítása) nyomán használják.Míg az Ószövetség az Izrael népével kötött szövetség keretén belül adott kinyilatkoztatásokat (Isten cselekedeteit és prófétái által közölt üzeneteit) örökíti meg, addig az Újszövetség a keresztény egyházzal kötött szövetség keretén belül közölt kinyilatkoztatásokat (Jézus életét, az ?segyház tapasztalatait, az apostoli tanításokat, az egyház további útjára vonatkozó jövendöléseket) tartalmazza. Egyes történetek, próféciák többször is – esetleg különböz? néz?pontból és írótól – szerepelnek a Biblia különböz? könyveiben. Egyes részek a lehet? legnagyobb tömörségre törekedve adnak információt a történelmi eseményekr?l, míg más részek m?vészi rajzolatot nyújtanak az ember és kor természetér?l (például: szerelemr?l).

Hivatalos források szerint
az Ószövetség 39 (zsidó Biblia és a Protestáns Ószövetség) vagy 45 illetve 46 könyvet (a katolikus fordítás tartalmazza a Makkabeusok I-II. könyvét, Tóbiás könyvét, Judit könyvét, a Bölcsesség könyvét, Jézusnak, Sirák fiának könyvét és Báruk könyvét, amelyek a protestáns fordításban nincsenek meg; Jeremiás könyvét és Jeremiás siralmainak könyvét pedig néha egynek, néha kett?nek számítják), az Újszövetség pedig 27 iratot tartalmaz. A Biblia könyvei mintegy 1500 esztend? folyamán, az Kr. e. 2. évezredt?l az Kr. e. 4. századig Izrael népe körében, a Kr. u. 1. században pedig az ?skeresztény egyház körében keletkeztek. A hagyomány szerint körülbelül negyven személy írta a Biblia könyveit; voltak közöttük papok, királyok, orvosok és egyszer? közemberek is. Ha mosolygok is jehovistanéni meggy?z?désén, abban viszont nem kételkedem, hogy mindazok, akik a Bibliában-összegy?jtött szövegeket írták, bels? ihlett?l lettek vezérelve. Ami nyugodtan nevezhet? akár isteni sugallatnak is. Mint ahogy belülr?l, lélekb?l fakadó ihlet vezérel engem is ebben a sorokban, bizonyára isteni eredetü sugallat. Nevezhetném Szentléleknek is. Hiszen istenhív? vagyok, hiszem, bennem az isteni lélek, része vagyok a mindenség istenének. De minderr?l majd máskor. Most maradjunk a Bibliánál.

A bibliai könyvek
régebben folyamatos szövegét az áttekinthet?ség érdekében szerkezetileg tagolták, olvasom a Wkikpédiában. Ez els? lépésként azt jelentette, hogy az egyik canterbury érsek, az 1228-ban elhunyt Stephen Langton az iratokat fejezetekre (részekre) osztotta. Majd századokkal ezt követ?en az egyes fejezeteket versekre bontották. Az Ótestamentum kapcsán ezt a munkát az 1541-ben meghalt Santes Pagnino, az Újszövetséget illet?en pedig 1551-ben Robertus Stephanus végezte el. A Biblia könyveit a 16. században, az els? nyomtatott bibliakiadások idején számozott fejezetekre és úgynevezett versekre osztották, amelyeket szintén számok jelölnek (például Máté evangéliuma 26,28; azaz Máté evangéliuma 26. fejezet, 28. vers). A fejezetek általában a bibliai könyvek tartalmilag elkülönül? nagyobb egységeit választják szét, míg a versek általában mindenféle tartalmi szempont nélkül megállapított néhány mondatos szakaszok, amelyek a mondatok könnyebb visszakereshet?ségét és a különböz? bibliai részek közötti kereszthivatkozások (konkordancia) készítését szolgálják. A versek számozása a katolikus és protestáns bibliakiadásokban megegyezik. A verseket követ? kereszthivatkozások viszont az egyes bibliakiadásokban eltérnek, és nem is minden kiadásban találhatóak meg.

Keveset tudtam a
kanonizációról eddig, most pótoltam néhány komoly bibliakritikai munkát elolvasva. A kánon szó a bibliai iratokra alkalmazva a hit szabályát tartalmazó, az Istent?l ihletett iratok együttesét, gy?jteményét jelenti. A kanonizáció kifejezés azt jelenti, hogy az egyház elismerte az egyes iratok isteni ihletettségét (Isteni eredetét) és ezzel a kánonhoz való tartozását. Ha a kanonizáció folyamatáról beszélünk, akkor arról van szó, hogy mikor, miként ismerték fel, vagy ismerték el az egyes iratok kanonikus voltát és csatolták véglegesen a kánonhoz. A Biblia kanonizációja a 397-es III. Kárthágói Zsinaton zárult le. A Biblia könyveihez hasonló, de az egyház által hamisítványnak vagy nem Isten által sugalltnak ítélt, és ezért a kánonból kihagyott könyveket apokrifoknak nevezik. Közel 30 különböz? – sokszor a keresztény erkölcsnek, életigenlésnek ellentmondó – evangéliumból választották ki az egyházatyák azt a négyet, amely ma a keresztény Biblia része (Máté, Márk, Lukács, János evangéliuma). Jó tudni,a Codex Vaticanus (Vatikáni kódex) a Biblia legértékesebb görög kézirata a 4. század elejér?l. A Biblia másik két legjobb és legteljesebb szövegtanúja a valamivel kés?bbi Codex Sinaiticus és Codex Alexandrinus.

Valóban, legismertebb a világon
amit könyvek könyvének is neveznek, hiszen századokon át, a keresztény Európában, és a befolyása által alakuló, korszer?sod? világban a Biblia népszer?sítésére jutott a legtöbb pénz, számtalan kiadás, számtalan példánya jutott el a családok nagyrészéhez, mindenfele, királyhoz, koldushoz egyaránt, akár adományként is. A Biblia egyértelm?en a legek könyve: a világon a legtöbbször és legtöbb nyelvre lefordított, a legtöbb kiadást és a legnagyobb példányszámot megért könyv. A Biblia a kereszténység elterjedésével túllépett a zsidó nép, illetve a zsidó közösségek által lakott területek határain, és eljutott a Föld szinte minden ismert országába és népéhez. A könyvnyomtatás és a reformáció további lendületet adott a Biblia és a bibliafordítás, valamint a bibliaolvasás terjedésének. Egyes nyelveken ekkor készültek el azok a klasszikus fordítások, amelyek máig nagy tiszteletnek örvendenek. Ilyen az angol nyelv? King James Biblia, a német nyelv? Luther Márton-féle Biblia vagy a magyar nyelv? Károli Gáspár-féle Vizsolyi Biblia (1590).A modern nyelveken közreadott középkori és újkori fordítások szinte számbavehetetlenek. A két legelterjedtebb hiteles mai magyar fordítás a Magyar Biblia Tanács (MBT) által készített protestáns bibliafordítás és a Szent István Társulat (SzIT) által kiadott katolikus bibliafordítás.


Mi köze van a Bibliának Istenhez?!
Nemegyszer csattantam fel ezekkel a szavakkal, amikor „bibliatéma” került vitaterítékre családban, ismer?sök körében. Vagy, mi köze Istennek azon írományok gy?jteményéhez, amit, több mint ezer esztendeje, Bibliának neveznek? Leszámítva, hogy az írások szerz?i el?szeretettel emlegetik!
Azok pedig, akik gügye ájtatoskodással állandóan „szentbiblia” néven emlegetik, világrenget?-világmegváltó szerepét harsogva bambán az „egyetlen-igaz-könyvnek”,azok kivételesen dühítenek.
Tisztelek minden vallást, beleértve a Bibliára hivatkozókat, hasonlóképpen azokhoz, melyek a Koránra vagy bármi hasonlóra esküsznek, gyakorlom a vallásomat,- mivel római katolikusnak kereszteltek, templomba járok, istentiszteleteken veszek részt, gyónok, áldozok, imádkozom,- és a lehet? legmélyebben, legalaposabban hiszek Istenben. Hiszek Istenben! Istenben hiszek, az Egyetlenben! A Mindenhatóban. Így csattantam fel a minap, miközben a Bibliát olvastam, abból is az Ószövetséget (igaz, Leo Taxil szórakoztató bibliájával „párhúzamosan). Ugyanis az Újszövetség felé továbbra is a katolikus ember tisztel? szeretetével maradok. Közben lehiggadtam, de inne ébredt az elhatározás, leírom amit érzek, amit hiszek, amit gondolok, az Ószövetségbe foglalt írásokkal kapcsolatosan. Jogom van hozzá. És ne csodálkozzon senki a megjegyzéseimen, észrevételeimen, elgondolásaimon. Istenr?l az egyház „szolgái”, megfelel? javadalmazásért szólnak, munkájukat végzik, még ha hivatásnak is nevezik, én is hivatásomnak érzem az elmélkedést, persze ingyen gondolkodom, töprengek, keresem az örök kérdésekre a végs? válaszokat. Emberként ezt kell tennem, és ez a vállalás, elhatározás bennem bizonyára Isten sugallatára történik. Hiszen ott van bennem, általa létezem , Lélekb?l lélek, határtalan és id?tlen Egésznek egy parányi része vagyok, szeretet a mindenség szeretetéb?l, jóság az örök Jóságból, egyetlen sugár az örök Fényb?l, része vagyok Istennek, mint ahogy a Mindenség minden alkotóeleme Istennek neveztetik.



Nem félem, szeretem
Istent! Álljon itt, „bibliás” gondolatmenetemben ez a felkiáltójeles pontosítás. Megismétlem, én mindig a jóistenemhez imádkoztam. Anyai ágról való nagyapám, részint nevel?apám, ? figyelmeztetett rá, csak a gonosz emberek félnek, csak a b?nben él? ember féli az Istent, a jólelkü szeretik ?t, jónak tudják, jótev?nek, szeret? mennybéli Atyjuknak érzik, bizalommal fohászkodnak Hozzá, hites reménnyel. Én soha nem féltem az Atyát, nem tartottam haragjától, nem rettegtem titkon istenverést?l. Hallottam viszont szitkozókat, egymásra átkot szóró dühödteket, haragtól elvakultakat, akik „Megver az Isten!”-nel fenyegették egymást. Ilyenkor gyermeki ártatlansággal (már jó feln?ttkoromban is) kérdeztem magamban, vajon, milyen istennel káromolják-fenyegetik egymást a b?n szennyében-hinárjában verg?d? emberek, melyik az az isten, mert én nem ismerem, én nem hiszem, én nem fogadhatom el. Akire én Rátaláltam, Akit én szivemben hordok az a Jóisten. És jöhet nekem megszámlálhatatlan bibliamagyarázó pap, bárki felszenteltség, vagy egyházi magaspolcon trónoló hittudós, bunkó vakbuzgó keresztény, én bárkivel szemben bizonyítani tudnám igazamat. Nem egyedül! A bennem él?, bel?lem szóló-bizonyító Jóistennel együtt. Megismételtem mindezt, pontosításképpen, magyarázatképpen inkább, mert gondolatmenetemben odáig szeretnék érni, lehet?leg közérthet?en, hogy elfogadhatatlannak bizonyítsam azokat az ószövetségi „szentigazságnak” nevezett értelmezéseket, miszerint Isten az er?szak, a hatalmaskodás, az uralkodnivágyás, a bosszúállás, a gonoszkodás, a rombolás, a pusztítás Istene. Nem igaz! Nem lehet igaz! Csak egy er?szakra-hajlamos nép, nemzet fiai állíthatták be ilyennek, iagazolásul vérengz? tetteikhez. Ami történelem, azt nem vitatom, hogy mennyire alkalmazkodott egyik vagy másik nemzet a sok ezer évvel ezel?tti er?szakvilághoz, nincs amiért én elemezzem, de engedtessék meg nekem szavam felemelnem az Istenséget ért támadások ellen, mert hemzseg t?le az Ószövetség!


Ez nem bibliakritika
értelmezze inkább magánvéleménynek, nyugodjon meg tehát, ki most felhördült volna, türelemmel tisztelje meg jószándékomat, mert csak ez vezérel. Majd ejtek szót b?vebben a bibliai er?szakról, ellentmondásokról, bár nem szándékom tudományos elemzését végezni, most inkább figyelmeztetésnek szánom, beleolvasni kell, végigolvasni szükséges a Bibliának nevezett )és a legtöbb ember szerint egységesnek, egyemberírta, ugyanaza a szentlélekvezlrelte) írásm?vet, annak az ószövetségi részét pontosabban, hogy rádöbbenjünk, borzalmas kegyetlenkedések-átf?zte horror kisért (nem, nem az ördög kisért, sem a bibliai szerz?ket nem kisértetteördög, sem az olvasót, sem a kritikust), amelyben ugyan van szó Istenr?l, gyakorta emlegetik benne (de ahogyan, általában, azt nyugodt lélekkel nevezhetem borzalmas istenkáromlásnak), s mert Jehova vagy a Seregek Ura szerepel ott, csak ezért nevezhették valamikor isteni eredet?nek az irásokat, azonkivül abszolút semmi köze nincs a zsidó nép e zürzavaros eredet-, és sorstörténetének ahhoz az Istenhez, akit én imádhatok, szeretetemmel.(Értem az imádatot csalhatatlan szeretetnek, ragaszkodó, bizalmas, ?szintén kitartó szeretetnek, ami illeti Istent, amelynek része vagyok, Lelkéb?l Lélek, töprengés és felismerés).


Er?szak Istene?
Nemrég több internetes honlapon is felleltem a következ? „kimutatást”, hasonló címmel : „Hányakat ölt meg Isten és a Sátán a Bibliában?” A sokszorosan idézett tanulmány bevezet?je szerint a választ lehetetlen lenne pontos számmal meghatározni, de annyi bizonyos, hogy sokat. Hány emebert öntött el az árvíz, hányan égtek halálra Sodoma és Gomora városában? Hány els?szülött egyiptomit pusztított el Isten? Nincs eszköz ugyan megszámlálásukra, de a Bibliai forrás szerinti lista ha nem is a pontos adatokat tartalmazza, de felvonultat bizonyos számszer?sített tényeket vonultatja fel. Ezek szerint Isten számlájára írható halottak száma:
Halottak száma Összesen
Lót feleségének hátratekintése 1 Móz. 19,26 1 1
Hér, aki "gonosz vala az Úr szemei el?tt" 1 Móz. 38,7 1 2
Ónán földre vesztegette a magot 1 Móz. 38,10 1 3
Tánc Áron arany borjúja körül 2 Móz. 32,27-28;
2 Móz. 32,35 3000 3003
Áron fiai idegen tüzet ajánlottak fel az Úrnak 3 Móz. 10,1-3;
4 Móz. 3,4 2 3005
Egy istenkáromló 3 Móz. 24,10-23 1 3006
Egy ember, aki fát szedegetett egy szombati napon 4 Móz. 15,32-36 1 3007
Kóré, Dáthán, Abirám és az ? családjaik 4 Móz. 16,27 12 + 3019 +
Halálra égetés a tömjénezésért 4 Móz. 16,35;
4 Móz. 26,10 250 3269 +
Panaszkodás 4 Móz. 16,49 14 700 17 969 +
Izraeliták paráználkodása Moáb lányaival 4 Móz. 25,9 24 000 41 969 +
Midiániták mészárlása (32000 sz?z lányt életben tartottak) 4 Móz. 31,1-35 90 000 + 131 969 +
Ákánnak és családjának halálra kövezése lopás miatt Józs. 7,10-12;
Józs. 7,24-26 5 + 131 974 +
Az Úr azt mondja Józsuénak, támadja meg Ai városát, és tegye vele ugyanazt, mint Jérikhóval: öljön meg mindenkit Józs. 8,1-25 12 000 143 974 +
A kananeusok és parizeusok kiadása Bir. 1,4 10 000 153 974 +
Ehud átadja Isten üzenetét: kardot döf a király hasába Bir. 3,15-22 1 153 975 +
A moábiták leölése Bir. 3,28-29 10 000 163 975 +
Isten arra kényszeríti a midiánitákat, hogy öljék meg egymást Bir. 7,2-22;
Bir. 8,10 120 000 283 975 +
Az Úr lelke megindítja Sámsont Bir. 14,19 30 284 005 +
Az Úr lelke nagymértékben megindítja Sámsont Bir. 15,14-15 1000 285 005 +
Sámson Isten által támogatást nyert terrorista bosszúja Bir. 16,27-30 3000 288 005 +
A Benjámin nemzetségének eltörlése Bir. 20,35-37 25 100 313 105 +
A többi Benjámin leverése Bir. 20,44-46 25 000 338 105 +
Az Úr frigyládájába való betekintés 1 Sám. 6,19 50 070 388 175 +
Gy?zelem a filiszteusok felett 1 Sám. 14,12-14 20 388 195 +
Sámuel (Isten utasítására) darabokra vagdalja Agágot 1 Sám. 15,32-33 1 388 196 +
"megveré az Úr Nábált" 1 Sám. 25,38 1 388 197 +
Uzza megtartja Isten ládáját, nehogy essen le a szekérr?l 2 Sám. 6,6-7;
1 Krón. 13,9-10 1 388 198 +
Dávid és Betsabé gyermeke 2 Sám. 12,14-18 1 388 199 +
Saul hét fiának felakasztása az Úr el?tt 2 Sám. 21,6-9 7 388 206 +
Dávid büntetése: három napi döghalál a népén (a halottak száma csak a férfiakra vonatkozik, ha a n?ket és gyermekeket is beleszámítjuk, körülbelül 200000 ember haláláról kell beszélnünk) 2 Sám. 24,13-15;
1 Krón. 21,7 70 000 + 458 206 +
Egy próféta halála, amiért elhitte egy másik próféta hamis szavait 1 Kir. 13,1-24 1 458 207 +
Isten Izráel fiainak kezére bocsátja a szíriabelieket 1 Kir. 20,28-29 100 000 558 207 +
Az életben maradt szíriabeliekre rászakadtak a falak 1 Kir. 20,30 * 27 000 585 207 +
Az Úr oroszlánt küldött egy férfire, mert nem verte meg a prófétát 1 Kir. 20,35-36 1 585 208 +
Akházia halála, amiért az Ekron istenével beszélt 2 Kir. 1,2-4;
2 Kir. 1,17;
2 Krón. 22,7-9 1 585 209 +
"T?z száll le a mennyb?l Illés kérésére" 2 Kir. 1,9-12 102 585 311 +
Isten két medvét küld a gyermekekre, akik Elizeus kopasz fején csúfolódtak 2 Kir. 2,23-24 42 585 343 +
Egy ember halálra taposása, mert hitetlen volt Illéssel szemben 2 Kir. 7,17-20 1 585 344 +
Jézebel 2 Kir. 9,33-37 1 585 355 +
Isten oroszlánokat küld "több" pogányra, "mert nem tudják e föld Istene tiszteletének módját" 2 Kir. 17,25-26 3 + 585 358 +
Az Úr angyalának mészárlása az alvó asszíriabeli katonákon 2 Kir. 19,35;
2 Krón. 32,21;
Ésa. 37,36 185 000 770 358 +
Saul 1 Krón. 10,14 1 770 359 +
Isten Júda kezére bocsátja az Izráelitákat 2 Krón. 13,15-17 500 000 1 270 359 +
Jeroboám 2 Krón. 13,20 1 1 270 360 +
"Megveré azért az Úr a szerecseneket" 2 Krón. 14,9-14 1 000 000 2 270 360 +
Jórám büntetése: gyógyíthatatlan bélbaj 2 Krón. 21,14-19 1 2 270 361 +
Ezékiel felesége Ezék. 24,15-18 1 2 270 362 +
Anániás és Safira Csel. 5,1-10 2 2 270 364 +
Heródes Csel. 12,23 1 2 270 365 +
Lássuk, hogyan fest mindez a Sátánnal összehasonlítva! ? hány embert ölt meg a Bibliában?
A Skeptic's Annotated Bible (Szkeptikus széljegyzetekkel ellátott Biblia) csak tíz áldozatot talált. Az ? halálukban szintén közrejátszik Isten keze, hiszen a Sátánnal való fogadása keretében ? engedélyezte Jób hét fiának és három lányának kivégzését:
"Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve.
Születék pedig néki hét fia és három leánya."
(...)
"És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfél?, és b?ngy?löl?.
Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda:"
(...)
"De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemt?l-szembe téged?!
Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak ? magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr el?l.
L?n pedig egy napon, hogy az ? fiai és leányai esznek és bort isznak vala az ? els?szülött bátyjoknak házában."
(...)
"És ímé nagy szél támada a puszta fel?l, megrendíté a ház négy szegeletét, és rászakada az a gyermekekre és meghalának. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked." (Jób. 1,1-19)

A végeredmény tehát a következ?:
Isten: több mint 2 270 365 halott
Sátán: 10 halott

A "verseny" eredménye vitathatatlan.
(A cikk angol változata a King James-féle fordításon alapszik, amely 27000 áldozatról beszél. A magyar Károli-féle fordítás 22000 halottat számlál, míg a Szent István Társulat fordításában szintén 27000 áldozat szerepel. Szerz?: Steve Wells, Dwindling In Unbelief(Fordította: Szappanos Adrienn, bodri@kfteam.hu)


Lenne mit vitatni
az el?bbiekkel kapcsolatban, persze, nem az egyháziakkal-papokkal való vitákra gondolok, abból a berkekb?l aligha számíthatni észérvekkel tárgyalókra (bár ?szinte tisztelettel tartozom több ismer?s lelkipásztornak, kikkel szép és hasznos beszélgetéseket folytattam az elmúlt esztend?ben), nem is tehetnék meg hogy nyilvánosan hasonló témával foglalkozzanak, szakmai-hivatásbeli kötelességük bizonnyal körömszakadtáig védelmezni a Bibliát, úgy, egyseges egészben, ahogy eleik kezükbe nyomták, lelkükbe kényszerítették. Szívesen vitatkoznék gondolkodó emberekkel arról, hogy miért is állították be Istent olyan kegyetlennek, gonosznak, bosszúállónak, vérengz?nek, hogy szeretni ?t az ószövetségi beállítás szerint abszolút lehetetlen, azt a „seregek urát” csak félni lehet, csak rettegni lehet t?le, hiszen halált oszt, pusztitást azok között, kiknek eredend?en maga adott életet. Az Ószövetség Istene az embereket gyilkolja tömegesen b?neik miatt, és b?nük csupán annyi, hogy nem engedelmeskednek parancsainak. Vagy éppenséggel, más istent imádnak. Ismétlem, Isten csak egy van, egy igaz Isten Allah, mondom szivemre tett kézzel, én nem vétkezem, mert csak a muzulmánok illette névvel nevezem meg, ugyanazt az Istent, és sorolhatnám valamennyi nép, nemzet isteneit, csak a megnevezések változnának, de a mindenható Lélek, az Univerzum Fénye, ugyanaz maradna. (Nem tudom mosoly nélkül megállni, hogy néhány bárgyú hitbuzgó ismer?s?m milyen fanatikus konoksággal bizonygatta, az igazi isten az Jehova , és nem az, akit Istennek nevezünk, amire, következne, vitába szálló ortodox szomszédom bizonyára rávágná, nem igaz, mert egyetlen Isten van, azt pedig Dumnezeu-nak hívják). És lenne egy kérdésem, vajon nem-e egy er?szakos nép tette-nevezte Istent (kisajátítva egyben, saját istenének nevezbve) hasonló pusztítónak, rettegettnek b?nök búnét elkövetve örökre a történelemben?


A bibliai er?szak témájával
nagyon sokan foglalkoztak.Georg Baudler:Vallás és er?szak cim? tanulmányát Istennek az er?szakra való felbújtó szavaivak kezdi: „Verjetek agyon mindent, ami utatokban áll: az aggastyántól a csecsszopóig, s?t az ólak állataiig minden életet ki kell oltani!” Isten ezzel bízza meg Mózest. Ezt kell neki megparancsolnia az izraelitáknak. Elolvasható mindez Mózes 5. könyvének törvénygy?jteményében (20. fejezet). Szó szerint ez áll ott: „... az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr add neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem” (16. v.). Ennek megfelel?en Józsue könyvének II. fejezete így számol be a kánaánita városok meghódításáról: „Kardélre hányta ?ket, kiirtotta a benne lev? él?lényeket mind, nem maradt meg egyetlen él? sem” (11. v.). A szerz?, túl a megdöbbenésen (amely egyaránt érhet bárkit közülünk aki az ószövetség olasásába belekzd) felteszi a kérdést: „A bestia isten megteremti a bestia embert – saját képmására? Vagy fordítva álla dolog, ahogy a filozófus, Ludwig Feuerbach vélte: A bestia ember teremi magának egy bestiális istent, „akinek olyan az ereje, mint a vadbivaly szarva... Felzabálja a vele ellenséges népeket, szétmorzsolja csontjaikat... Elhever, fekszik, mint egy vadállat” (4Móz 24,8-9)? Egy biztos: Az ember mindig istenének képmása, annak képmása, ami életében a legnagyobb érteknek számít.” Érvényes a megállapítás mindenkorra, napjainkra. „A létet és identitási adó vadállati er?szak határozza meg a fasiszta csoportosulások ételérzését, egykor és ma. Bruno Bettelheim, az ismert pszichológus vizsgálata szerint az USA-beli fiatalok bandái a brutális, agresszív er?szak-alkalmazást „gyors, csaknem mágikus útnak tartják a hatalomhoz és a tekintélyhez”. A német ifjúság-szociológus, Ferdinand Sutterlüty azt írja Hogyan válnak a fiatalok er?szakossá? cím? tanulmányában: „Másokat megalázni, fenyegetni és legy?zöttként látni – mindez közvetlen vonzást gyakorol rájuk, és értéknek számít a szemükben.”
A kísért? kérdés a következ?:” Hogyan közvetíthet a vadállati er?szak csaknem vallásos önértékelést az embernek? Az ifjúság-szociológiában a uralkodó magyarázati típusok határozottan sz?klátókör?ek: A fiatalok er?szakossága ugyanis nem csupán reakció társadalmi változásainkra. Nem is csupán az általánosan elterjedt értelem- és tájékozódásvesztés egyik következménye. A magyarázat mélyebben rejlik, és sok szociológus ama megfigyelésében villan fel, hogy a fasiszta er?szak-mentalitás logikája azonos a vérbosszú logikájával. Ebben az ?srégi, a föld minden népénél megtalálható intézményben eredetileg nem az igazságos kiegyenlítés értelmében vett megtorlásról van szó. Ha a Bibliában ismételten azt olvassuk: „szemet szemért, fogat fogért”, akkor ez már egy kés?bbi jogfejl?dés eredménye. De Lámeknek, Káin utódjának történetében még látható az er?szakos bosszú archaikus háttere: Lámek azzal próbál imponálni két feleségének, Adónak és Lillának, hogy azt mondja magáról: „Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. Ha hétszeres a bosszú Káinért, hetvenhétszeres lesz Lámekért” (1 Móz 4,23-24). Ezzel kapcsolatos aktuális megfigyeléseket ír le Stephanie Schwander-Sievers a mai Észak-Albániáról készített tereptanulmányában: az er?szakos kommunista rendszer összeomlása után itt ismét terjed a vérbosszú-mentalitás. Egy vérbosszú által fenyegetett család büszkén kijelenti: „Er?sek vagyunk. Ha egyet megölnek közülünk, mi tizet ölünk meg közülük.” A szociológusn? arról is beszámol, hogyan veszíti el „arcát”, „becsületét” az a család, amelyik nem teljesíti bosszú-kötelességét, vagyis nem gyakorol véres er?szakot. Vadállati er?szakkal ölni és ölni tudni – ez adja annak a csoportnak a létét, identitását, „becsületét”, amelyhez tartozom, s amelynek létéb?l és becsületéb?l magam is részesedem. Egyénként semmi sem vagyok. A csoport minden, a csoport adja az én értékemet is. Ezért a csoport „becsülete” a legf?bb érték.
Hogyan jön létre az effajta gondolkodásmód és érzület, amely – amint a vérbosszú jelensége mutatja – az emberi történelem legsötétebb mélységeibe nyúlik vissza, és ezért csak onnan kiindulva értelmezhet? megfelel?en'? Hogyan történhet meg, hogy az ember nev? él?lény, amely evolúciója szerint az afrikai szavannák menekül?- és zsákmányállata, a vadállati er?szak gyakorlásában látja létét, becsületét, identitását, legf?bb (vallási) értékét?
A választ a tényleges vadállatok körében lehet megtalálni. Miért játszanak olyan jelent?s szerepet a népek mítoszaiban az oroszlánok, párducok, medvék, leopárdok és tüzet okádó sárkánykígyók? Még az ókori Görögországban is azt mesélik Dionüszosz el?görög istenségr?l, hogy esküvel szövetkezett követ?i kultuszukban saját kezükkel tépik szét a vadászattal elejtett vadat, eksztázisuk csúcsán azonban saját gyermekeiket is, s a húst mohón elnyelik.
A híres román vallástudós, Mircea Eliade oly módon foglalja össze a világszerte adott vallástörténeti leleteket, hogy azt csaknem az újkori fasiszta életérzés és a mai szkinhed-bandák mentalitásának leírásaként lehet olvasni: „Úgy viselkedni, mint egy vadállat, mint egy farkas, egy medve, egy leopárd, annak a jele, hogy az ember mintegy istenné válik. Az elementáris vallási tapasztalat síkján a vadállat egy magasabb létformát jelenít meg.” Hogyan történhet meg ez? Miért képvisel a vadállal isteni létformát?
Nagyjából négy millió éve történt, hogy az els?, emberhez hasonló lények, a hominidák egyenesen járva s hamarosan már ásóbottal és k?késsel felszerelve, elhagyták a visszavonuló ?serd?t, és kimentek a szavannákra, ahol a vadállatok különösen könnyen elejthet? zsákmányává váltak. Sem olyat gyorsak nem voltak, mint az antilopok, a vadlovak vagy más menekül? állatok, sem veszélyes tép?fogakkal, karmokkal, szarvakkal vagy más védekez? fegyverrel nem voltak felszerelve. E korból származó csontleletekb?l arra lehet következtetni, hogy a vadállatok rendszeresen megölték a hominidákat. A vadállat volt a korai ember sorsa. De nemcsak halált hozott számára, hanem közvetve táplálékot is. A hominida ugyanis gy?jtöget? és dögev? volt, s ha valamely vadállat leterítette zsákmányát, majd jóllakott bel?le, a maradék pompás és létfontosságú fehérjetartalmú étel volt a hominida számára. Amint a leletekb?l rekonstruálható, k?eszközökkel gondosan lenyesegette a csontokról a húst, s?t a csövescsontokat fel is törte, hogy hozzájusson a bennük található vel?höz.
De valamikor alapvet? változás következett be abban, ahogyan a hominida a vadállathoz viszonyult. Már nem a közvetett táplálékadót látta benne, hanem csupán a kegyetlen halálhozót. Tudatküszöb alatti halálfélelmét, s minden frusztrációját kivetítette a vadállatra. Az ásóbotot lándzsaként, a k?kést szakócaként használta. Így felfegyverkezve, harcba lépett a „szörnyeteg” ellen. Tapasztalata ismételten azt mutatta: a vadállat áll a tápláléklánc végén, ezért „halhatatlan”. Vele rivalizálni, annak „lépcs? fokára” állni annyit jelentett, mint elhagyni a halandó zsákmányállat státusát, és megszerezni az isteni és potenciálisan halhatatlannak tekintett vadászok és harcosok státusát. Ily módon bizonyos fokig le lehetett gy?zni a halálfélelmet, az emberi egzisztencia legmélyebb ismertet?jegyét. A vadállati harcban megsebesülni és meghalni nem veszteség, hanem a „becsület” – értsd az ölési hatalom – növekedése a csoport és annak halhatatlansága számára. A csatában elesett harcost a walkürök rögtön a walhallába, az istenek lakhelyére viszik, ahol az élet ünnepi lakomák és harci játékok közepette a vadászok státusában folytatódik (analóg ezzel világszerte minden vadász-, harci- és férfi szövetség pátosza).
A csatában bekövetkezett halál, a h?si halál áldozati halál. Megalapozza, meger?síti és szavatolja azoknak az embereknek az isteni státusát, akikért az illet? meghal. Jézus halálának mint az isteni lét statusát közvetít? áldozati halálnak az értelmezésében is hatékony ez a gondolkodási minta. A Trobriand-szigetekr?l és Nyugat-Afrikáról mondják, hogy ott a vérbosszú végrehajtója azzal is eleget tehet bosszú-kötelezettségének, hogy saját mellébe szúrja t?rt, hiszen ezzel is csoportjának (vadállati) ölési hatalmát, értsd „becsületét” dokumentálja: annak isteni vadász-státusát. Amikor 1943-ban Sztálingrád elvesztése után Josef Goebbels „totális háborúra”, vagyis kollektív öngyilkosságra hívta föl a német népet, s a köréje gy?lt párttagok frenetikusan éljenezték ?t, megállapította: „A német nép örömteli szívvel áldozza fel magát.” Az ? szemében a „nemzetiszocialista nép” a maga kiemelked? vadász-státusát dokumentálta még a pusztulásban is. De aztán az amerikaiak Hirosimában megmutatták, hogy az ? vadász-státusuk mégiscsak er?sebb.
A tanulság mindebb?l: Alapjaiban kell átalakítanunk gondolkodásunkat. A törvény és a jog dönt?en háttérbe szorította, de nem képes belülr?l legy?zni a vérbosszú-mentalitást, amint ezt nemcsak a mai fiatalok jobboldali radikális er?szakosságai mutatják, hanem a halálbüntetés fenntartása is Amerikában és a világ sok államában. Legy?zni csak tudatunk megváltoztatása képes, s ezt vallásilag kell megalapozni, mert amint megmutattuk – a fasiszta er?szak-mentalitásnak archaikus, vallási gyökerei vannak.
De vajon éppen a Bibliára alapozott, keresztény vallási nevelés képes-e erre? A bevezet?ben idézett bibliai szövegek nem vadállati istenként dokumentálják-e a bibliai Istent – s az embert az ? képmásaként? A teológiának és a bibliai didaktikának jobb és más ötletekre van szüksége, mint hogy csupán e szövegek keletkezéstörténetére mutasson rá. Ma jól tudjuk: a Biblia által ábrázolt mészárlások így nem történtek meg. Izrael törzsei meglehet?sen zajtalanul és békésen szivárogtak be a gyéren lakott Palesztinába. Az idézett szövegek inkább a fogság korában súlyosan próbára tett nemzedékek kegyetlen fantáziájából erednek. Ez történelmileg menthet?vé és pszichológiailag magyarázhatóvá teszi ?ket. A bennük megrajzolt istenképet mégis véres vadállatiasság jellemzi. Ennek a megállapításnak semmi köze az antijudaizmushoz. A vadállati isten itt mintaszer?en képviseli az egész emberiség egy bizonyos tudati síkját.
Kultúrkörünkben azonban hogyan tekintsünk ilyesmit didaktikusan értékes, a gyerekek, fiatalok és feln?ttek által egyaránt pozitív módon fogadandó, „szent” írásnak? Ez csak akkor lehetséges, ha az egy évezred alatt keletkezett keresztény-bibliai szöveggy?jteményt a vallási tudat emberiség-történeti fejl?désének vázolt hátterében értelmezzük. Ebben az esetben két dolgot dokumentálnak ezek a szövegek. Egyfel?l: a vadállat-isten (a bibliai El Saddai), az „er?szakos isten” eredetileg Izrael népének gondolkodását is meghatározta. Eleinte újból és újból ennek az istennek az árnyékában értelmezték történelmüket. Másfel?l azonban sok más szövegben éppoly világossá válik, hogy izraeli szerz?k végül legy?zték a vadállat-istent, és rátaláltak egy másik, felszabadító istentapasztalatra.
A bibliai ember – folyton megújuló – küzdelmet folytatott egy barátságosan feléje forduló és felszabadító istenarcért, s ez a küzdelem tükröz?dik az El, Jahve és Abba istennevekben. Ebben a vallási-irodalmi hagyományban Jahve szövetségi isten révén – akivel az ember beszélhet, és akivel küzdhet a helyes útmutatásért (tóra) – az ember még legrosszabb sorstapasztalataiban is megtalálhatja a kivezet? utat félelmének és er?szakosságának kivetítéséb?l.
Teljes mértékben az Izrael hagyományában gyökerez? názáreti Jézus mellett tapasztalhatja meg az ember „mennyei Atyaként” Istent. Ez az Isten „felkelti napját jókra és gonoszokra, es?t ad igazaknak és b?nösöknek”. Mint ilyen biztosan nem szólít fel többé arra, hogy egy meghódított városban vadállati módon minden életet kiirtsunk. Ez az Isten sokkal inkább azt kívánja, hogy szeressük ellenségeinket, és imádkozzunk azokért, akik üldöznek minket (Mt 5,44-45). Ennek az Istennek a képmásaként az ember megsz?nik vadállatnak lenni, és emberré válik.
A Biblia és a kereszténység csak egy ilyen történelmi-dinamikus istenfelfogás esetén járulhat hozzá ahhoz a tudati változáshoz, amely alapjaiban és belülr?l gy?zi le az archaikus, vallási megalapozású és jellege szerint fasiszta er?szak-mentalitást. A mai helyzet ismét effajta változásra szólít fel minket.”
(A cikk eredeti címe: A fasiszta er?szak a vadállat-istennek hódol. A Szerz? az Aacheni M?szaki F?iskolán a katolikus teológia és a didaktika professzora)


Er?szak témájában
jártasabb vagyok ugyan (sok éven át olyan lapot szerkesztettem, amely az emberi társadalom búneit elemezte, az er?szakot bírálta), az „Ószövetségben” kevésbé, ezért idézem Kocsi György: Az Ószövetség és az er?szak cím? tanulmányát a következökben. A téma megjelenésér?l és id?szer?ségér?l a következ?képpen ír: „Az Ószövetségi Szentírással szemben gyakran elhangzik a vád, hogy tele van er?szakkal. Ezzel sokszor az a sommás ítélet is jár, hogy az Ószövetségben el?forduló er?szak összefüggésbe hozható a monoteizmussal, amelyik éppen emiatt intoleráns a többi vallással szemben.
Maga az er?szak és er?szakmentesség témája az 1980-as évekt?l került a biblikus gondolkodás homlokterébe. Régebbi bibliai lexikonokban hiába is keressük az ,,er?szak,, címszót, de teológiai lexikonokban sem találkozunk velük.1 Minden bizonnyal a 1960-as évek diáklázadásai a nyugati országokban és a forradalmak eltiprásai a keleti blokk államaiban, az úgynevezett ,,felszabadítás teológia,, megjelenése Latin-Amerikában, a katonai szolgálat megtagadása, illetve alternatív letöltése - ami nyugaton sem ment zökken?mentesen - tették szükségessé az er?szak bibliai reflexióját. Neves politikusok és államférfiak is az érdekl?dés középpontjába állították passzív ellenállásukkal az er?szak, illetve az er?szakmentesség kérdését. Itt csak Mahatma Gandhit vagy Martin Luther Kinget említjük meg. A téma érdekelte már - a teológusokat megel?z?en - a filozófusokat, pszichológusokat, etológusokat és antropológusokat.2 A biblikusok között témánk máig legkiválóbb szakért?je N. Lohfink, G. Lohfink, R. Pesch, J. Ebach, E. Spiegel, hogy csak a fontosabbakat említsük. A neves Herder kiadó egy külön kötetet is szentelt id?szer? kérdésünknek.3
Sokaknak mindig is gondot jelentett az Ószövetséget olvasva az er?szak, az átok betöltése egyes városokon, az ellenség megátkozása az úgynevezett átokzsoltárokban, és még folytathatnánk. A mai ember megkérdezi: mindez hogyan egyeztethet? össze az ,,Isten a szeretet,, (1Jn 4,16) újszövetségi gondolatával?”
Kocsi György a probléma ószövetségi bemutatását a következ?képpen elemzi: „Isten felt?n? módon felháborodik az er?szakon. Számon kéri Kaintól testvére meggyilkolását, de védi Kaint is, mert jelet tesz homlokára, és hétszeres védelmér?l biztosítja a vérbosszú kilátásba helyezésével (Ter 4,1–16). Míg az ?sszül?ket Isten csak megbünteti, de nem átkozza meg, Kainnak már azt mondja: ,,Átkozott leszel!,, A jelenet szerint Isten nem örül az er?szaknak, nem híve az er?szakos megoldásnak. El?z?leg Kaint figyelmezteti, hogy uralkodnia kellene haragján, amely mint vadállat hatalmába kerítheti. Az er?szak fokozódását és elhatalmasodását jól szemlélteti Lámech gúnyos, öntelt bosszúdala a bibliai ?störténetben: Leütöttem egy embert sebemért, egy ifjút sebhelyemért. Ha Kaint hétszer bosszulják meg, Lámechet hetvenhétszer (Ter 4,23–24). A Biblia nem mutatja be, miben áll a Kaint ért átok, mi lett a következménye. A kígyóra Isten kimondja az átok tartalmát: ,,hasadon csúszol és a föld porát eszed életed minden napján,,. Kainnál viszont nem konkretizálódik, és még büntetése sem t?nik súlyosabbnak, mint az ?sszül?ké: Ha m?veled a földet, nem ad neked termést. Hontalan és bujdosó leszel (Ter 4,12). Ráadásul Hénoch születik neki, aki Istennel jár, s?t a hagyomány szerint Isten élve ragadja el a földr?l.4 A bujdosás tehát nem következik be, mert pár sorral lejjebb azt állítja a Biblia, hogy Kain Nod földjén, az Édent?l keletre telepedett le. Kés?bb várost is épített, és fiáról Hénochnak nevezte el. Ha a föld Kain büntetése szerint nem termett volna, akkor aligha tudott volna továbbélni és várost építeni. A szerz? nem foglalkozik Lámech további sorsával, viszont rögzíti az er?szakot és elhatalmasodását, de elmarad az isteni büntetés, a ius talionis (a bosszú) mind Kainnál, mind Lámechnél. S?t Isten még pecséttel védi is Kaint, aki nem tart b?nbánatot, amint Lámech sem. Mi több: Kain kifogásolja büntetésének súlyosságát. Az ?störténetben (Ter 1–11) tehát találkozunk az er?szakkal, de Isten elítéli. Korunk emberének gondja a vízözön történetével kezd?dik, ahol Isten elhatározza az él?lények elpusztítását, mert mindegyik az er?szak útját járja. Csak egy kivétel van: Noé. El?ször tehát itt merül fel az er?szakos és büntet? Isten képe. Mások szerint már a paradicsomi történetben is találkozunk vele, hiszen Isten ki?zi ?sszüleinket a paradicsomból. A Teremt? kisebb büntetéssel is megelégedhetett volna - gondolják egyesek.
A bibliai elbeszélésben Isten megbánja a vízözönt, és irgalma megn? az ember iránt.5 A vízözön kiváltója az er?szak, az emberek romlottsága, de Istennek fáj az er?szak. Egyértelm? válasz viszont nem adható arra: Miért a pusztítás Isten válasza az er?szakra? Valószín?leg a pogány minták er?s hatása tette elfogadhatóvá e választ: Isten ,,ronthat, teremthet ezer világot,,.
A pátriárkák történetében azonban (Ter 12–50) felt?n?en békésen zajlanak az események, mintha újra a paradicsomban találnánk magunkat - rendkívül magas az életkoruk. A Dina er?szakos meggyalázására adott választ leszámítva, nem találkozunk er?szakkal. Itt, miként el?z?leg is, a konfliktusok - Lábán és Jákob, illetve Jákob és Ézsau között - békésen, szövetségkötéssel fejez?dnek be (Ter 31,43–54; 33). A szichemiekkel, akik Dinát meggyalázták, szövetséget köt Jákob (Ter 34).
Az igazi bibliai horror a tövábbiakban kezd?dik. Az er?szak megjelenése a Kivonulás könyvét?l kezd?d?en folyamatos. „ Annál felt?n?bb viszont a Kivonulás könyvét?l kezdve az er?szak megjelenése. Ráadásul Isten maga az, aki megkívánja e tetteket. Ezek az er?szakos hódítások, háborúk kapcsolatban állnak a honfoglalással. A bibliai honfoglalás elbeszélésének valódiságával szemben sok kétely támadt a biblikusok körében. Ma sincs általánosan elfogadott elképzelés arra, hogyan is történt a honfoglalás, vagy kikb?l állt össze Izrael. Err?l a témáról magyar nyelven is jó áttekintés található.6 Az er?szak végigkíséri a királyság történetét, ami brutálisan végz?dik, hisz a zsidók utolsó királyának, Cidkijának végig kell néznie, amint Nebukadnezár Riblában kivégezteti fiait, majd megvakítatja ?t is, és rabszíjra f?zve elviszi Babilonba, ahol valamelyik börtönben hal meg. A nép pedig az egyiptomi rabság után ismét fogságban találja magát. Az er?szakkal lépten-nyomon találkozunk az egyiptomi kiszabadulástól a pusztai vándorláson keresztül a honfoglalásig és egészen a királyság bukásáig. Ezen események valódiságával szemben nem csak a biblikusok körében merültek fel kételyek, hisz a naiv olvasó is találkozik nehézségekkel. Ha figyelmesen olvassuk e történeteket, felt?nhet, hogy a honfoglalás során Józsue mindenkit kardélre hány, a meghódított városokon betölti az átkot (Józs 11) - ráadásul Jahve parancsára. Majd e népek újracsak kibújnak a ,,földb?l,,, és megint hadakozni kell ellenük. Egyik olvasat szerint Józsue mindenkit halálra ad, de a következ? lapokon (Bírák könyve) újfent háborút indítanak ellenük, vagy megjegyzik, hogy nem tudták meghódítani, és együtt élnek velük (Bír 1). Ilyen ellentmondásokkal terhes Józsue és a Bírák könyve. A feszültséget már a Kivonulás könyve is érzi, mert Kánaán elfoglalásakor a következ? tanácsok hangzanak el: El?re félelmet keltek irántad, és z?rzavart támasztok azokban a népekben, ahová mégy, s megfutamítom el?tted ellenségeidet. Darazsakat küldök el?tted, hogy a hivvitákat, a kánaániakat és a hettitákat el?zzék el?led. De nem ?zöm el ?ket egyetlen év alatt, mert akkor az ország pusztasággá válnék, s a vadállatok a te károdra elszaporodnának. Csak lépésr?l lépésre ?zöm el ?ket el?led, ameddig eléggé elszaporodsz, hogy az országot birtokba vehesd (Kiv 23,27–30).
A szerz? tehát úgy t?nik, hosszabb ideig tartó honfoglalással számol. A Szentírásban elbeszélt kheremet (a lakosság kiirtását) N. Lohfink alapos tanulmánya szerint egyetlen alkalommal sem töltötték be.7 S?t a deuteronomisztikus történeti m? szerz?je szerint a katasztrófa oka az átok be nem töltése8 - a kímélet az ?slakosokkal szemben. Az az általánosan elfogadott nézet tehát, miszerint Izrael nem bírt a honfoglaláskor ott él? lakossággal, mert a honfoglalók kevesen voltak és még nem szaporodtak el, támaszkodhat magára a Bibliára is. És fölhozható ottlétük és megmaradásuk mellett az is, hogy a próféták nem gy?zik óvni a népet az idegen istenek tiszteletét?l. A gyanútlan olvasónak is felt?nhet: a hettiták és jebuziták Dávid korában és még utána is Jeruzsálemben élnek, pedig Isten angyala majd el?zi ?ket (Kiv 33,2). Azaz egyáltalán nem lettek kardélre hányva, ahogyan a Második Törvénykönyv parancsolja (20,16–18). Máskor meg kiderül, hogy éppen kard sz?kében vannak az izraeliták, és mindössze csak Saulnak és fiának, Jonatánnak van kardja (1Sám 13,19–23). Ezen elejtett megjegyzések is (például Szám 14,25) intenek bennünket: mértéktartóan kezeljük azokat a bibliai híradásokat, melyek népek, városok, asszonyok, gyerekek és csecsem?k válogatás nélküli kiirtásáról szólnak, mert közben olvashatjuk: ,,Nem sikerült el?zni a síkság lakóit, mert vasszekereik voltak,, (Bír 1,19b). Ha tízezer számra végeztek volna ki embereket, elkerülhetetlenek lettek volna a járványok, melyek ily méret? csaták után óhatatlanul felütötték volna fejüket. Err?l viszont nincs tudomásunk. De tömegsírokról sincs. A Bírák könyve többször beszámol arról, korrigálva Józsue könyvét, hogy a hódítások nem sikerültek, pedig annak idején h?skölteményként örökítették meg ?ket. Fényes bizonyíték erre a Bír 1,27–35, ami negatív honfoglalás-lista. És aszerint, ki volt az er?sebb, váltakozva fizettek adót egymásnak. A próféták is szakadatlanul figyelmeztetik a népet, hogy az idegenek isteneivel és az idegenekkel ne adják össze magukat. A Biblia lapjai viszont folyton arról tudósítanak, hogy inkább az idegenek isteneit követik, mintsem Jahvét. Ha ennyit kellett elhatárolódásra figyelmeztetni a népet, az annak a jele, hogy éppen az ellenkez?jét tették. E kontextusba tartozik a ,,kemény nyakú e nép,, szlogen unos-untalan ismétlése (például Kiv 33,3k), mely mutatja, hogy a Biblia kívánalma és a mindennapi élet között mekkora szakadék tátongott.
Az idegenekkel szembeni magatartás kérdése érdekes lehet, mert legtöbbször a velük kapcsolatos el?ítéletek és félelmek váltják ki a gy?löletet és az er?szakot. A választott nép fiai egyáltalán nem különültek el az idegenekt?l. Itt csak utalunk néhány tényre, melyek mutatják, mennyire más volt a valóság, mint a deuteronomista felfogása az idegenekr?l (MTörv 7,3k), amit egyébként jól tükröz a Józs 23,6–13 is. Röviden, de talán legjobban azzal a kérdéssel szemléltethetjük ezt a más felfogást: vajon voltak-e az izraelitáknak idegen feleségeik?
Ábrahám felesége volt: Sára, Hágár, a szolgáló és Ketura (Ter 25). Ketura azért érdekes, mert t?le származnak a midiániták, és e nép sok borsot tört kés?bb az izraeliták orra alá (Szám 31; Bír 6–8). Hágár egyiptomi származású. Mózesnek is nehézsége támad kusita (etióp) felesége miatt (Szám 12,1–16). És els? felesége, Cippora is idegen: midiánita. Ezek után egyáltalán nem érti az ember az idegen feleségekkel szembeni polémiát Mózes könyveiben és Józsuénál (Józs 23,7.12), kés?bb pedig Ezdrásnál (Ezdr 9–10). Dávid feleségei közül biztosan idegen Macha, Absalom anyja, aki a gesuri királynak, Talmainak a lánya. A Talmai név hurrita eredetre enged következtetni. Batseba - a neve után - izraeli lehet, de a férje hettita volt. Érdekes megemlíteni még Dávid dédanyját, Rutot, aki moábita volt; akiket viszont a mózesi törvény értelmében kitiltottak az Úr közösségéb?l (MTörv 23,4k). Vagy nem ismerték Dávid el?tt Mózes törvényeit - és ez is árulkodó jele lehet a Pentateuchus kései szerkesztésének -, vagy ha ismerték, minden bizonnyal nem tartották kötelez?nek magukra nézve. Salamont talán nem is kell említenünk, hiszen idegen feleségei közismertek. Az idegenekkel szembeni e normális magatartás id?vel megváltozott, de azért Mózes könyve is védi az idegenek jogát, s?t az ellenség eltévedt marháját is vissza kell hajtani, és a teher alatt összeroskadt szamarát is fel kell segíteni, s nem szabad ?t kikerülni (Kiv 23,4–5). ,,Az idegent ne nyomd el! Tudjátok, milyen sorsa van az idegennek, hiszen ti is voltatok idegenek Egyiptomban,, (Kiv 23,9; MTörv 10,18–19) - vélekedik teljesen egyértelm?en az Ószövetség az idegenekkel kapcsolatban. E rövid áttekintés világosan mutatja, hogy az idegenekkel egészen természetes módon érintkeztek.
Honnét van hát az ellenkez? hangnem? A babiloni fogság után megváltozik a helyzet - bizonyos körökben. Ezdrás pap, akit?l sok exegéta véleménye szerint Mózes könyvének végs? összeszerkesztése származhat, más hangnemet üt meg. Könyvének végén, az Ezdr 9–10. fejezetben tárgyalja a vegyesházasságok kérdését és az idegen feleségek elbocsátását. Majd hosszú listát hoz, ahol fölsorolják azok nevét - mintegy szégyentáblát állítva nekik -, akik idegen feleséget vettek maguknak. Végül könyvének utolsó mondata így hangzik: ,,Ezek mind idegen asszonyt vettek feleségül. Elküldték az asszonyokat is, a gyerekeket is.,, E körnek lehetett elemi érdeke, hogy még Mózes öt könyvébe is ilyen megjegyzéseket f?zzenek: ,,Amikor Ézsau 40 éves volt, feleségül vette Jehuditot, a hettita Beeri lányát és Bászmát, a hettita Elon leányát. Ezek szívfájdalom voltak Izsák és Rebekka számára,, (Ter 26,34–35). Majd ismét bosszantja Ézsau Izsákot az idegen feleségekkel: ,,Ézsau így megtudta, hogy a kánaániak leányai nem tetszenek apjának, Izsáknak. Ezért elment Izmaelhez és feleségeihez, és még feleségül vette Machalatot, Izmaelnek, Ábrahám fiának leányát, Nebajot testvérét,, (Ter 28,8–9). Ézsau idegen feleségeinek listája még tovább b?vül a Ter 36-ban. Itt már nem fontos, hogy ?k is Ábrahám leszármazottai, hiszen Izmael Ábrahám fia. Kés?bb a nép is kikezd Moáb lányaival, ezért az Úr haragja fölgerjed Izrael fiai ellen. Pinchász átszúrja az ágyékuknál Zimrit és a sátrába vezetett moábita fejedelmi lányt, Koszbit (Szám 25,1–15). Mitsem számít már, hogy Dávid ?sanyja moábita volt. Ez a tendencia - ,,bezárkózás a nemzeti hagyományba,,, ahogyan Komoróczy Géza nevezte - már Illés próféta idejében elkezd?dött,10 de azért nem tudták zökken?mentesen keresztülvinni, mert néhányan ellenezték Ezdrás gondolatát, és szembe is szálltak vele (Ezd 10,15), másrészt az eltér? vélemények is ránk maradhattak. Más vélemények szerint Jónás könyvét éppen Ezdrás rigorózus reformjával szemben írták, ahol Isten Jónás várakozása ellenére sem pusztítja el a pogányokat, mert Ninivében sok ártatlan is él (Jón 4,11); s?t készségesebbek a megtérésre, mint a választott nép fiai (Jón 3,7–9). Hasonlóan polemikus szándékot tulajdonítanak Rut könyvének is, ahol Dávid ?sanyjáról kifejezetten is megtudhatjuk, hogy moábita volt.”

Mit tanít a Biblia?
- kérdezhetnénk ezek után. Hogyan értsük? Ezeket a kérdéseket teszi fel Kocsi György.” Válaszunk a következ?: Ahogyan másutt is megfigyelhet?, hogy a Biblia eltér?, s?t ellentmondó hagyományokat olvaszt magába, úgy ebben a témában is. Ennek legeklatánsabb példája a kétféle teremtés-elbeszélés, vagy a királyság megítélése. A királyságot hol Isten elleni lázadásnak könyveli el Sámuel próféta könyve, hol pedig Isten akaratának állítja be. Van olyan túlzó nézet, miszerint a Biblia egész Izrael m?ve. Annyi igazság azonban van benne, hogy a nép több rétegének vagy csoportjának a néz?pontja érvényesül benne. A Szentírás végs? szerkeszt?i nem akartak fasisztoid módon eljárni - csak egyetlen véleményt hagyva meg. Az eltér?, s?t egymásnak ellentmondó hagyományokat értéknek fogták föl, és meg is hagyták. Ez a helyzet egyébként az Újszövetséggel kapcsolatban is.
Az idegenek megítélésében tehát eltér? történelmi tapasztalat csapódott le. Az idegeneket a különböz? szociális helyzet? csoportok minden bizonnyal nem egységesen ítélték meg a különböz? korokban. A deuteronomista szerz? az idegen feleségeket veszélyesnek látta. E felfogását igyekezett is érvényesíteni a szövegek végs? átfésülésekor. Mások pedig pontosan ellenkez?leg látták, és ezért hangsúlyozták az idegen feleségeket a pátriárkák és más személyek esetében. Így tehát megtaláljuk az idegenek szeretetét és a velük szembeni ellenérzést is - azaz eltér? vélemény? csoportok nézete csapódott le a Bibliában.
Nehézségünk bizonyára a miatt van, mert olyan elképzelésekkel vesszük kezünkbe a Bibliát, hogy az csak Isten szava. És Isten kezdett?l fogva és állandóan, minden pillanatban közli a tiszta, világos tanítást. Azt, hogy a Biblia több mint ezer éven keresztül nyerte el formáját, elfelejtjük. Az írásbeliség kezdetekor bizonyosan nem úgy vették kezükbe a könyvek könyvét, mint a Szentírás kánonját meghatározó zsinatok után. Az egyház viszonylag kés?n, csak a Trentói zsinaton - 1546. április 8-án a IV. sessio ülésén - határozta meg, mely könyvek tartoznak a Szentíráshoz. Ha számolunk azzal, hogy a Biblia hosszú id?n keresztül fejl?dött azzá, amivé lett, megért?bbek lehetünk az eltér? véleményekkel szemben; és megértjük, hogy bizonyos gondolatok évszázadokon keresztül fejl?dtek odáig, ahogyan az Újszövetségi Szentírásban el?ttünk állnak. Magában az Ószövetségben is ki lehet mutatni egy-egy téma fejl?d? kibontását, fölfogását.
A történetiség szempontja nemcsak a mai tudományok jellemz?je, hanem a Bibliáé is, hiszen a Szentírás eredend?en történeti könyv. S?t magának a Bibliának köszönhetjük, hogy van történelmünk, és hogy a dolgok nemcsak ciklikusan ismétl?dnek, mint a pogány és a természeti vallásokban, hanem van lineáris fejl?dés, amit üdvtörténeti gondolkodásnak nevezünk. És így érthet?, hogy a különféle történeti tapasztalatok különféle ítéleteket tettek lehet?vé a Szentíráson belül. Ítéleteinknek ma is legf?bb forrása az, amit megtapasztalunk, amin keresztül megyünk. Minden valószín?ség szerint az er?szak kérdésében eltér? tapasztalatokat szereztek az emberek. Ezek le is csapódtak a Bibliában. Egy békésebb pacifista kort sokszor vészterhes id? váltotta fel, ezért hát természetes témánk homlokegyenest ellenkez? megítélése. És megfigyelhet?, hogy a szembenálló felek véleményük igazolásához Istent hívták segítségül, és nem biztos, hogy Isten vegytiszta tanítását közvetítették, hanem sokszor saját véleményüket adták ki Isten szavaként. Gondoljunk Jeremiás keserves küzdelmeire a hamis prófétákkal, akik ugyanúgy Isten nevében beszéltek, mint ? (Jer 19–20; 27–28).
Jézus korrigálja az Ószövetséget, amikor ilyeneket mond: ,,Mózes ezt keményszív?ségetek miatt engedte meg, de kezdetben nem így volt,, (Mt 19,8). Ez mutatja Isten kompromisszumkészségét is. Úgy t?nik, hogy még maga Isten sem tudta kezdetben keresztülvinni tiszta elképzelését, mert a hallgatóság megmakacsolta magát; és Istennek újabb és újabb kísérletekre - történelemre - van szüksége, hogy gondolatát mégis elfogadják. Maga Mózes is panaszkodik: ,,keménynyakú ez a nép,,. Radikális nézetei miatt meg akarják kövezni (Kiv 17,4; Szám 14,10) és hányszor lázonganak ellene a legközelebbi munkatársai is (Szám 12,1–6).
A Biblia egy nép valós történetét tükrözi. És amikor e szövegeket Szentírássá avatta f?leg a papok használata és munkája révén (MTörv 17,18), akkor e szövegeket néha kétes erkölcsi ítéletük ellenére sem tiltotta ki a Biblia kánonjából - még akkor sem, ha maguk már az adott kérdésben fejlettebb erkölcsi ítélettel rendelkeztek -, hanem mint kultúrtörténeti értéket meg?rizték.
Olyan nép azonban még nem akadt, ahol ne jelent volna meg az er?szak. Hála Isten, nem tussolták el e negatív dolgokat sem, hanem a maguk realitásában mutatták be. A legnagyobb királyuk, Dávid alakját is a maga árnyoldalaival együtt tárták elénk. Annak ellenére, hogy az Ószövetség kés?bbi történeti könyveiben (Krónikák könyvei) megfigyelhet? a tendencia, hogy Dávidot idealizálják, mégis megmaradtak a fények mellett az árnyoldalak is. Ezzel a realizmussal sajnos ma sem találkozunk mindenütt. Nem lenne taszító sok ember számára a Biblia, ha csupa megszépített történet volna benne, amire az ember azt mondaná: Szép, szép, de nem követhet?? Akik úgy gondolják, hogy a Bibliában nem lehet botrányos eset, elfelejtik, hogy ellenkez? esetben éppen azt vetnék a Biblia szemére, hogy nem realista.
Az Ószövetségben nemcsak Józsue könyvét olvashatjuk, hanem ott vannak az Isten szenved? szolgájáról szóló részek is Deuteroizajásnál. Vajon az Újszövetség felülmúlja-e szemléletében a Szenved? Szolgáról szóló énekeket? Nem inkább segítségül hívja Jézus halálának értelmezésére? Néha megfigyelhet? a felröppen? téma friss rögzítése, majd árnyalt átgondolása, csiszolása. És ez újfent csak természetes, hiszen egy-egy gondolatban mi magunk is fokozatosan mélyedünk el. Nem is beszélve arról, hogy bizonyos dolgokat és eszméket másként látunk feln?ttkorunkban, mint gyermekkorunkban (1Kor 13,11).”

Miért olyan gyakori az er?szak
a deuteronomisztikus történeti m?ben?-kérdeszi a szerz?, válasza a következ?.” Elöljáróban annyit, hogy a deuteronomisztikus történeti m?höz a szentírásmagyarázók szerint a következ? könyvek tartoznak: Második Törvénykönyv, Józsue könyve, Bírák könyve, Sámuel könyvei és a Királyok könyvei. A Második Törvénykönyv azonban sokak szerint csak a Pentateuchus része. Felt?n? ebben a m?ben - ahogyan már említettük -, hogy a királyságot, a központi hatalmat, az államot eltér?en ítélik meg. A királyság két er?szakszervezetet: test?rséget (rend?rséget) és katonaságot tartott fenn.
Felt?n?: a módosabb paraszti, nagybirtokos réteg ellenzi a királyságot, hiszen a koronabirtokot - minden valószín?ség szerint - területeikb?l szakították ki. Vagy pedig hódított területeket adományoztak katonáiknak, miként kés?bb a rómaiak is tették. A módosabb réteg nyilván nem örült annak, hogy a király elveszi java földjeiket, vagy pedig adót vet ki rájuk (1Sám 8,10–17; vö. még Mt 17,24–26). A királyság bevezetése idegen népek utánzását jelenti (1Sám 8,20). A királyságot végül bevezették. A királyság a végén oda vezetett sok király ostobasága révén, hogy Izrael elveszítette önállóságát. Rosszabb helyzetbe került, mint a törzsi társadalomban volt. Végül létszámban is megrokkant. Majdnem elt?nt a népek olvasztótégelyében. A királyság története meglehet?sen véres - mint más népeknél is. Megjegyezzük azonban, hogy a királyságnak voltak jó oldalai is. A királysággal szembeni intézmény a prófétaság - ha nem is mindig - de általában oppozícióban volt. Dávid házában folyik a vér, ahogyan megjövendöli Nátán próféta: ,,Nos, a kard sose fordul el házadtól, amiért megvetettél, és elvetted a hettita Urijától feleségét, hogy a te asszonyod legyen,, (2Sám 11,10).
Georg Braulik, bécsi szentírástudós megjegyzi, hogy a deuteronomisztikus történeti m? véres hadi tudósításai és beszámolói idegen mintákat követnek, nevezetesen az asszír királyi propaganda szövegekét. E gondolat megjelenik a Zenger-féle bevezet?ben is - H. Niehr tollából anélkül, hogy konkrét szöveget említene,11 de e szövegeket ma már modern nyelveken is olvashatjuk. Ezeket olvasva láthatjuk: az idegeneket nemcsak a királyság intézményének átvételében utánozták, hanem eszköztárában is - nevezetesen a királyi propaganda irodalomban. Egyiptomban sem idegen m?faj ez, ahol még a vesztes hadjáratokat is gy?ztes hadjáratoknak mutatták be. De az úgynevezett modern korban is hasonlóan m?ködik a haditudósítás, legföljebb a tudósító eszközök fejl?dtek. E hódításoknak mintája pedig a következ?: az ország istene megbízást ad egy ország meghódítására, és ha lakosai ellenállást tanúsítanak, meg kell semmisíteni ?ket. Izrael is ebben a mintában beszéli el honfoglalását. Nem szabad viszont elfelednünk, hogy amikor e szövegeket leírták, már saját b?rükön tapasztalták, miként hódítanak meg egy országot az asszírok és a babiloniak. Izrael nem volt abban a helyzetben se gazdaságilag, se katonailag, hogy ilyen akciókat véghez vigyen. Ezek a hódítások sokkal inkább a fantázia szüleményei, mintsem történeti tudósítások.
Nézzünk tehát egy asszír szöveget Asszurbanipaltól - a propaganda irodalomból: Asszur és Szín (asszír istenek) a korona urai, régt?l fogva királyság birtokosai, engem már anyám méhét?l az asszírok országának pásztorává rendeltek. Samas, Adad és Istár úgy határozták, hogy a királyi uralmat rajtam keresztül gyakorolják. (...) (Majd elmondja, hogy apjának szövetségesei föllázadtak Asszur isten ellen, megszegték a szerz?dést, ezért megbízták ?t azzal a fontos dologgal, hogy ezt a szerz?dést helyreállítsa) (...) Saji, Pintiti, Szinu városok összes lakóit - akik ezekkel a királyokkal tartottak és gonoszat terveltek Asszíria földje ellen - kicsiket és nagyokat megöltük fegyverrel, úgy hogy egy sem maradt közülük életben. Holttestüket póznákra függesztettük, b?rüket lenyúztuk, és befedtük velük városuk falait.12 Ilyen brutálisan járt el az asszír katonai gépezet, ha hihetünk a tudósításnak.

Átok-zsoltárok.
Az átok-zsoltárokkal (Zsolt 18,38–43.48; 35,1–6; 69,28–30; 83; 108, 12–14; 109) kapcsolatban is vannak szép számmal asszír-babiloni párhuzamok. A zsolozsmáskönyvb?l messzemen?en eliminálták e zsoltárokat. Egy kérdést azért föltehetünk velük kapcsolatban: nemde azért nem jön átok ajkunkra, mert túlságosan kényelmesen élünk, és nem is vállalunk már semmi kockázatosat, nehogy utána átkozódnunk kelljen, netán még születésünk napját is elátkozzuk, mint Jeremiás (Jer 20,14), aki azért szintén átkozza ellenségeit: ,,Rettegjenek ?k, ne én rettegjek! Rájuk hozd el a nyomorúság napját, és kétszeres csapással zúzd ?ket össze!,, (Jer 17,18). Nem azért hagy-e el bennünket a düh a romlás láttán, nehogy bajunk legyen? Nem azért nem száll-e meg bennünket Illés haragja, mert már teljesen közönyösek vagyunk, és félünk elkötelez?dni, színt vallani? A mai világban tán mindig jól mennek a dolgok? Merünk-e szembeúszni az árral, mint Jeremiás tette? De ez neki is olyan nehéz volt, mert még arra is gondolt, bárcsak anyja méhe lett volna a temet?je (Jer 20,7–18). Jeremiástól talán nem vesszük zokon az átkozódást, mert érezzük, hogy az Ószövetség egyik leghitelesebb prófétája. Az átok-zsoltárok szerz?ir?l és életkörülményeir?l keveset tudunk, és netán g?gös pöffeszked? alakoknak képzeljük ?ket. Valószín?leg az átok-zsoltárokat a halára üldözött emberek mondták. És ki vethet követ arra, akit ha legyilkolni szándékoznak, nem dics?íti gyilkosát?

Az Ószövetség békés arca,
ahogyan a szerz? bemutatja, érdemes ráfigyelni.” A békér?l viszont aligha írtak szebben, mint Izajás vagy Mikeás próféta: ?k meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat sz?l?metsz? késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést. Jákob háza gyertek, járjunk az Úr világosságában. (Iz 2,4b–5; vö. Mik 4,3). Ezek a szavak indították el 1989-ben a közép-európai változásokat, tehát még ma is ilyen elemi er?vel rendelkeznek! Hasonlóan gyönyör?ek a messiási kor képei Iz 11,1–9-ben.
A szenved? szolga pedig nem er?szakoskodik, hanem elszenvedi az er?szakos halált, és így igazít meg sokakat (Iz 52,13– 53,12). Túl lehet-e ezt szárnyalni? Ez a békés, t?r? viselkedés annyira szép, hogy az Újszövetség sem tudja felülmúlni, hanem segítségül hívja Jézus kivoltának értelmezésére.
A történetiség fentebb kifejtett érve az eszmék és teológiai tanok esetében tehát nem azt jelenti, hogy kezdetben van a tiszta, világos eszme, azután pedig a dekadencia és a romlás. Ez volt J. Wellhausen elképzelése a zsidó vallásról. Ez a gnózis elképzelése is. A történetiség másik evolucionista felfogása azt eredményezné, hogy a tanok egyre tisztulnak, tehát a kés?i korok egyre fejlettebb látásmóddal rendelkeznek. Netán még az emberek is egyre jobbak lennének. A katolikus kánon szerint így a legtisztultabb nézetekkel a makkabeusi kor rendelkezne, ami azért mégsem igaz. Nem oszthatjuk tehát ezt a felfogást sem. Valószín?, inkább A. Toynbeenak van igaza, aki az eszmék és a történelem hullámvölgyeivel is számol, nem csak lineáris fejl?déssel. És úgy t?nik, különféle gondolkodási paneleket, modelleket alkalmaznak a különböz? befolyásos csoportok. Ha a mostani keletkezési évszámokkal dolgozunk a Biblia könyveit illet?en, akkor a fogság és közvetlenül a fogság utáni id? lehetett az eszmék és a reflexiók nagy olvasztótégelye. Ezért egyid?belinek t?nik a pátriárkák békésebb atmoszférája a Szenved? Szolga gondolkodási modelljével. E korban véglegesülhetett az Ezdrás-féle felfogás és az asszír háborús propaganda átvétele is Józsue és a Bírák könyvében. Minden bizonnyal más-más felfogású csoportok véleményei ütköznek a Bibliában az er?szak és az idegenek megítélésében ugyanazon id?ben, de meg kell engednünk, hogy ezek a modellek régebbi korok emberei el?tt is ismertek lehettek.
Hullámvölgyekkel az er?szakot illet?en találkozunk a Biblia látásmódjában is. A paradicsomi idill - Isten együtt van az emberrel - átfordul az er?szakba (Kain, Ábel, vízözön). A vízözön után a pátriárkák története újfent idilli (Isten látogatása Ábrahámnál jól tükrözi ezt), ami az egyiptomi fogsággal végz?dik. Innét a szolgaság káoszából a Sás-tenger ,,özönvízén,, keresztül menekül meg Izrael (Isten együtt vonul népével a felh?oszlopban). A honfoglalás valószín?leg nem véres eseményei után azonban a királyság korát újra jellemzi a vér - magát a királyi házat is. Alternatíva Sámuel próféta lehetne, aki törzsi keretek között akar maradni. A királyság megmentésére Izajás, majd Jeremiás kínálják a ment?övet józanságukkal, de nem hallgatnak rájuk. Így megsemmisül Izrael (Kr. e. 722), majd Júda (Kr. e. 589). Jön a fogság újabb sivataga, és éppen ekkor jön a Szenved? Szolga Deuteroizajás megoldása. Majd jön a hellenizmus, a makkabeusi kor szabadságharca. És végül jön a római kor és Izrael újbóli megsz?nése. El?z?leg jön még Jézus alternatívája a kontraszttársadalomról, amit Izrael nagy része visszautasít, de a fiatal egyház ennek lázában él. Ez a választott nép fájdalmas útja. És Auschwitz infernójából újra megszületik Izrael állama. Mintha igaza lenne Toynbeenak?
Ha Jézust tájékozódási pontnak fogjuk föl, akkor nem lehet kétséges, hogy az Ebed Jahve dalok csúcspontot jelentenek. Az most mellékes, hogy e dalokat individuálisan, kollektívan vagy korporatívan értjük, mert az er?szak kérdésében egyértelm?en nyilatkoznak - f?ként a negyedik dal (Iz 52,13–53,12). Ha már M. Gandhival, M. Luther Kinggel kezdtük, akkor inklúzióként be is fejezhetjük e dalokkal, melyek azt az er?szakmentességet sugallják, amelyeket ?k (Gandhi, King) politikai síkon is érvényesíteni szerettek volna. E gondolataikat Jézustól vették. Jézusra pedig nagy hatással voltak ezek a szövegek. Szenvedését a fiatal egyház az Ebed Jahve dalokon és a Zsolt 22-n keresztül szemléli, mert ezek a szövegek nemcsak szenvedését, de föltámadását is el?revetítik: ,,Ha odaadja életét engesztel? áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete,, (Iz 53,10). Egy szövegnek nemcsak a kialakulása fontos, hanem recepciója, hatástörténete is. E textusok ihlették és mozgatták korunk pozitív szerepl?it. Ha figyelmesen, nyitott szemmel olvassuk a Bibliát, akkor észreveszzük, hogy Isten, aki már a Biblia els? lapjain irtózik az er?szaktól, a türelmes és szenved? szolga szemüvegén keresztül nézhette történelmünk botorkálását, míg magára öltötte a szolga szerepét Jézusban, hogy világosságot gyújtson. Jézus a lábmosás gesztusában is szolga marad, és Péternek és vele az egyháznak is ezt hagyja legszentebb örökségül.

Távol áll t?lem
a végérvényes megitélés, hiszen örökérvényt csak Isten szolgáltat, bármilyen felvetésben, döntése, itélete csak ?neki lehet, énbennem csak visszhangra talál, pontosabban továbbrezgésre, megérzésre. Leírtam már, én úgy érzem, bennem él, bennem bizsereg, bennem pislákol vagy éppen lángol, életet adva, az Isten, amit pedig érzek, megérzek, tehát megitélek, annak eredete bel?le van. Kérdéseimet ? fogalmazza, válaszaimat ? hagyja megtalálni, utat mutatva-nyitva azok felé. Ha bizonyosságot ?benne találok, akkor ugyancsak ? az, aki hagyja a kételkedést ébredni bennem.Továbbgondolva, ha jónak érzem ?t lelkemben, ugyancsak ? hagyja bennem felfortyogni a gonoszságot, ?általa vagyok jó és rossz, mert Istenben egyesül mindaz ami jónak, és mindaz ami rossznak megitélhet?.(Ezért feltételezem azt, hogy nincs a gonoszságnak külön megtestesít?je, nincs Sátán, Lucifer, meg mindenféle ördög, démon, stb.)És az jó, ami bennünk jónak újraszületik, és az rossz, amit magunk rossznak teremtünk.Értem ezt a következ?képpen: ha én jó vagyok, jóságot érzek magamban, azt kisugárzom a végtelenbe (és van er?m erre, mert munkál bennem a jót-teremt? Isten), jobbakká teszem az embereket, ha gyenge vagyok erre, és eluralkodik bennem a rossz, akkor beárnyékolom sötét gondolataimmal-szándékaimmal-tetteimmel a környez? világot, rosszakká teszem az embereket (mert hiányzik jobbára bel?lem az Isten, léte pislákol csak éppen).Ha tehát jó vagyok, jónak érzem, tudom, nevezem Istenem. Kinek pedig gonosz tettek kisérik életetét, az hárítani próbálja a felel?sséget, állítván, Istene vitte tévútra, annak parancsára cselekedett. És mi minden gonoszságot követe el az a bizonyos, magát kiválasztottnak nevez?-hazudó nép, azt állítva, sugallva, magyarázva, hogy mindez Jehova utasítására történt, vagy általa hallgatólagosan elismertnek, elfogadottnak tartatott?


Ismételten kijelentem
most már ki tudja hányadszor, távol áll t?lem hogy „támadjam” a Bibliát (családtagom megrémült, hallván, éppen mir?l írok, hogy jaj nekem, mit szólnak majd az ismer?sök, azok akik vakbuzgóan sietnek templomba vasárnaponként, hogy megmutassák magukat, és új ruhájukat a többinek, akik fennhangon éneklik a miatyánkot, miközben teljesen más dolgokon jár az eszük, akik magukat vallásosnak tartják, mert az egyházi adót idejében kifizetik, akik büntelennek érzik magukat, mert bár hetente ugyanúgy vétkeznek, de egy-egy gyónással, három imádsággal, áldozással letudják magukról a gondo,t -hogy nehogy a pokolra jussanak-, akik esküsznek a Bibliára, de amit soha nem olvastak el), távol áll t?lem a birálat, nem érzem magam még elég felkészültnek ahhoz, hogy megalapozott bibliakritikába belekezdjek (megtette azt a történelemben számtalan tudós,mély isteni hitben gondolkodó pap is), nem próbálok összefüggéseket elemezni, én egyszer?en csak észrevételeimet jegyeztem le, amelyek egy megdöbbenésen alapulnak, egy amolyan engem ért hidegzuhanyon (a Biblia Ószövetségi részének olvasása közben), amely vacogó kérdéseket hördített felbennem. Miért van ennyi er?szak, ennyi gyilkolás, rablás, gazemberség, b?n felsorolva ezekben az írásokban, amelyeket ha nem Bibliának neveznének, akkor olyan rémtörténetnek látszana, amelynek kiadását is megtiltanák. Hogyan nevezhették ezeket az írásokat szent könyveknek, hiszen halálos b?nnek érzem, hogy ott Isten nevét egyáltalán megemlítik.Hogyan esküdhettek évszázadokon át a Bibliára azok, akik igazukat próbálták bizonyítani, amikor a szentnek nevezett írások hemzsegnek a b?nt?l, abszolút érthetetlen a számomra mindez. Én csak észrevételeztem. És nehezen hiszem, hogy akadna a hittudománynak szakembere, aki meggy?zhetne, azért szent a Biblia, mert helyénvalónak tartja Isten a b?nt, a gonoszságot, a gyilkolást, a rablást, az er?szakot, becstelenséget, hiszen „kiválasztott” népe teszi ezt. Hogyan tudjam elfogadni ezt, amikor az én istenem a jóság , a szeretet, a béke Istene?


A bibliai ellentmondásokról
is olvastam az utóbbi napokban, melyeknek elemzése-boncolgatása egy igen nagy körültekintést igényl? kutatási terület, akárcsak minden olyan irat kutatása, amely igen régen keletkezett. Az ellentmondásosnak látszó szakaszok egy része a kor, a gondolkodás, a nyelvhasználat ismeretével kiküszöbölhet?, de az ateisták szerint így is marad b?ven olyan ellentmondás, amely csak nagyon er?ltetett módon volna kimagyarázható. Az ateisták gyakran használják ezeket a biblia hitelességének, abszolút igaz voltának megkérd?jelezésére és egyben annak alátámasztására, hogy a Biblia egyszer?en egy mitológikus m? a sok közül. A bibliai ellentmondások kutatása a bibliakritika egy alfejezete, az pedig egy olyan diszciplína, amely kapcsolódik a filológiához, a teológiához, a történelemtudományhoz, a nyelvészethez, és a filozófiához is. A bibliai ellentmondások kutatásánál a Biblia kontextusának, a kor történetének, nyelvhasználatának, gondolkodásmódjának ismerete fontos lehet.


A Biblia tiltja
az emberölést. „Ne ölj!”– 2Móz 20:13 – jegyeztetik fel a tizparancsolat közé. Továbbá: „Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon”– 3Móz 24:17
Ugyanakkor van, ahol parancsot ad rá: „És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az ? attyafiát, barátját és rokonságát ”– 2Móz 32:27 - vagy :„Ha valaki apjának a feleségével hál, apjának a szemérmét fedte föl, halállal lakoljanak mindketten, vérük rajtuk. Ha valaki a menyével hál, halállal lakoljanak mindketten. Förtelmességet követtek el, vérük rajtuk. Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.”– 3Móz 20:11-13 . Miképpen lehet ezt megérteni, elfogadni? A Biblia tanítása szerint ez nem ellentmondás, egyik esetben b?n volt a másik esetben büntetés eszköze. Másrészt mindenki a halált érdemelné. Lásd: Róm. 6.23 "Mert a b?n zsoldja a halál," és mindenki b?nös: Préd. 7.20 "Bizony nincs olyan igaz ember a földön, aki csak jót cselekedne, és nem vétkezne." Valamint Isten ezzel tanította népét a "b?n súlyára", következményeire, és a kegyelemre azok számára akiknek nem kell az egyébként igazságosan kirótt büntetést elszenvedniük. Nem, ezek az említettek még a legenyhébb ellentmondások. Az én Jóistenem még azt sem szabhatta ki, hogy mi a b?n (ezért nem fogadhatom el az eredend? b?n gondolatát), mert a tiltás önmagában b?n, de err?l majd máskor, b?vebben. Maradjunk az „egyszer?bb” ellentmondásoknál.


A tizparancsolatban
(ami megmaradt a negyvenb?l, ugyan) a füllentés ugyan kerek-perec nem tiltatik, de :"Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot."(2 Móz. 20,16 ) vagy: "Útálatosok az Úrnál a csalárd beszédek" (Péld. 12,21) .Ezzel szemben "Ímé az Úr a hazugságnak lelkét adta mindezeknek a te prófétáidnak szájába; és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened." (1 Kir. 22,23), továbbá
"Ezért szolgáltatja ki ?ket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak…" (2Thessz. 2.11 ) Ez van, feketével a fehéren. (Református újford.) Továbbá: vesd össze Józs. 2,4–6-ot Jak. 2,25-tel. Egy magyarázat idekivánkozik: Ha elolvassuk a 2Thess. 2. rész 10. és 12. versét, abból kiderül, hogy azokat "szolgáltatja ki Isten a tévelygés hatalmának", akik nem fogadják be az igazságot és nem akarnak abban hinni. Kiszolgáltatja, mert megengedi, hogy félrevezessék ?ket. A Királyok könyvében leírt beszámololóban is err?l van szó. Ha elolvassuk, kiderül, hogy Jósiás szándékosan azokat az önjelölt prófétákat hallgatta meg, akik jót jövendöltek neki, és ezzel hagyta magát félrevezetni. Minden magyarázaton érdemes elgondolkodni.


A tolvasjlásról szintén
a tízparancsolatban hallunk: "Ne lopj." (2 Móz. 20,15 ) továbbá: "A te felebarátodat ne zsarold, se ki ne rabold."( 3 Móz. 19,13 ) ezzel szemben ezt is olvashatjuk: "… s így foszszátok ki égyiptomot." (2 Móz. 3,22 ), vagy: "…és kifoszták az égyiptombélieket."(2 Móz. 12,35–36) Magyarázók szerint lopást a Biblia b?nnek ítéli. Az ellentmondónak t?n? idézetek kiragadott részek. Ezekben az esetekben nem történt lopás, hiszen az emberek önként odaadták értékeiket. A bibliai idézetek "vágatlanul" ugyanis ezt mondják:
2 Móz 3,22:"Kérjen azért minden asszony az ? szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat; és rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, s így foszszátok ki Égyiptomot."
2 Móz 12,35–36:"Az Izráel fiai pedig Mózes beszéde szerint cselekedének és kérének az Égyiptombeliekt?l ezüst edényeket és arany edényeket, meg ruhákat. Az Úr pedig kedvessé tette vala a népet az Égyiptombeliek el?tt, hogy kérésökre hajlának és kifoszták az Égyiptombelieket." Ezt az eseményt azért sem lehet lopásnak tekinteni, mert a zsidók 430 éven át éltek rabszolgasorban Egyiptomban, ami kollektív kizsákmányolásnak tekinthet?. Ez tehát kárpótlás (kárpótlással kapcsolatban lásd még pl: Péld 13,22; Ésa 42,22; Jóel 2,25)
Luk. 19,29–34:"És l?n, mikor közelgetett Béthfágéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák hegyének hívatik, elkülde kett?t az ? tanítványai közül, mondván: Menjetek el az átellenben lev? faluba; melybe bemenvén, találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt, hozzátok ide. És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá. És elmenvén a küldöttek, úgy találák, a mint nékik mondotta. És mikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet? ?k pedig mondának: Az Úrnak szüksége van reá."
(A szerz? 1955-ben született Borszörcsökön. Teológiai tanulmányait Gy?rben, Budapesten és Tübingenben végezte, ahol orientalisztikát és egyiptológiát is tanult. Jelenleg teológiai tanár Veszprémben, plébános Zamárdiban.)


Végeredményben
mit is akarok én, állok meg ezen a ponton, ha már ellentmondások elemzésénél tartok, valóban megállok, hiszen én itt, most, nem vitázni-vitatkozni szeretnék valakivel, távol áll t?lem, hogy támadjam a Bibliát, ugyan miért is tenném? „Nehéz kiszabadítani azokat a bolondokat, akik imádják a láncaikat.” -, írta Voltaire, aki pedig a vakhit béklyójában tokéletesen érzi magát, aki büntetésnek érzi, ha gondolkodásra kényszerítik, annak vétek lenne részemr?l bármi, számára kevésbé tetsz?t állítani a Bibliáról (ismétlem, amikor ezekben a sorokban a Bibliát emlegetem, kizárólag az Ószövetségi könyvekre gondolok!), megkérd?jelezni annak „isteni” eredetét. Azt a tömérdek zagyvaságot, lehetetlenséget, gügyeséget, ellentmondásokat, badarságokat amit azokban az ugynevezett „szent” könyvekben összegyújtöttek a zsidók, azt nincs amiért én tárgyaljam, megtették azt a világi kultúra legismertebb tudósai, történészei, írói, m?vészei, jeles gondolkodói, híres személyiségei. Én csak azt ajánlom mindenkinek, aki el?bbi szavaimon netalán elszörnyülködik, és buzgón veti a keresztet (milyen kár, hogy az ilyennek fogalma sincs, hogy miért teszi!), hogy miel?bb olvassa el a Bibliát, olvassa el figyelmesen, nem is egyszer, hanem többször (mint ahogy én is tettem), próbálja közben meger?ltetni az agyát, gondolkozzon. Belátja majd, nem is olyan nehéz a gondolkodás, közben nem árt imádkoznia sem (az imádkozás nem azt jelenti, hogy badarul hadarja a miatyánkot, imádkozni azt jelenti, hogy valóban Isten jelenlétébe helyezzed magad, érezd ?t szivedben, lelked Lelkében lobogjon!), hogy ne settenkedjen közelébe a Sátán ( a „szent” könyv „dicséretével”;),és majd megérzi, milyen csodálatos felismeréseken túl a szabadulás (dogmák borzasztó, lelket-sorvasztó terhét?l való megmenekülés) érzése! Valóban, a Bibliát el kell olvasnia mindenkinek! Semmit nem tagadhatsz meg mindaddig, amíg meg nem ismered! Semmiben nem hihetsz, míg meg nem ismered. Istent pedig nem ebb?l az ószövetségi könyvekb?l ismerheted meg. Ez az isten nem lehet a te Istened! Ezt az istent azok nevezték meg, akik valójában megtagadták, sátáninak állították be, bár istennek, seregek urának nevezték, félelmetesnek, kiszámíthatatlannak, pusztítónak, kegyetlennek, g?gös-uralkodónak mutatták, aki bátorítja a b?nt, s csupán azért tiltja, hogy az általa egyáltalán nem tisztelt törvények áthágóit valósággal a markába-röhögve b?ntethesse. Olyan istenképet festenek ezek a könyvek, amelyek elfogadhatatlanok bárkinek, aki képes olyan mélyen hinni Istenben, hogy lelkében érezze ?t, igazságosnak, szeret?nek, bátorítónak, jónak, igaznak.

Megismétlem
a Bibliát, pontosabban az Ószövetségi könyveket olvasva felháborodtam a mérhetetlen er?szakon, így indult el bennem a lavina, így jutottam el a bennem felforró gondolatok lejegyzéséig. Ha tévedtem valahol, s nem fogalmaztam kell? árnyaltsággal, ha túlzó hévvel ragadott magával az indulat, ha értelmezéseim néhol pontatlanok maradtak, hol magyarázatom talán sántít, s nem megfelel?képpen igazolt, e sorok olvasóitól elvárom, megérteni próbáljanak, hiszen nem egy tanulmány megírásába fogtam (bár meglehet, hamarosan, a témában többet olvasva, változatosabb megközelítésekre-értelmezésekre bukkanva, hosszasabban-mélyebben elgondolkodva, alaposabb, körültekint?bb következtetéseket levonva talán egy igényesebb kritikai munkába is belekezdek), hanem egyszer? blogbejegyzésbe, ami, lám, szinte aakaratlanul, de ilyen hosszúra sikeredett, és a könnyed szavak súlyos mondatokká váltak. Hiszek Istenben, ismétlem, és mivel semmi sem történik tudta és akarata nélkül, bizonyára ezeknek a gondolatoknak a golgotáját be kellett járnom az el?bbiekben. Szenvedtem ugyanis, amíg leírtam! Mert nagyon szerettem volna, ha soha senki hasonlót ne kelljen leírjon. És nagyon szerettem volna, ha mindahhoz hasonlót, amit az úgynevezett „szent” könyvben leírtak valakik, soha nem írt volna le senki (gondolok itt, ismétlem, azokra a részekre, amelyek ha,is istenképet festenek, er?szakot és er?szakos istent mutatnak be, azokra a részekre, amelyek nem az igazi istent mutatják be). Nagyon szerettem volna valóban szentnek megismerni ezeket a könyveket. És számomra csak akkor lehettek volna szentek, ha Istent, Istenemet, jónak, igazságosnak mutatják be, olyannak, akit nem félni, hanem szeretni kell. Mi köze van tehát ennek a Bibliának Istenhez?
Beirmerem, olyan kérdés ez, amit szinte lehetetlen feltenni, kétezer évek keresztény, és több ezer évez zsidó történelem ismeretében, de ha teljesen lehetelen lenne is, akkor is fenntartom, nem értelmetlen kérdés. Olvassa el mindenki a Bibliát, az egyetlen , igaz és jóságos Istenbe vetett hitével olvassa el, és gondolkozzon. Biztos vagyok benne, hogy az olvasottak nem fogják soha meger?síteni a hitét.
De hiszen erre abszolút nincs szüksége, mihelyt elgondolkodott, és felteszi ugyanazt a kérdést, amit én. Ekkora már semmi nem fogja hitében megingatni. Érezni fogja, Isten ott van lelkében, hiszen lelke részét alkotja az Isteni Léleknek, szivében jóság és szeretet lobog, mert az igazi Isten, amelyet napjában egyre jobban megismerünk a szeretet és bizalom imákban er?sített hullámhosszon, nem a félt, rettegett életet-halált-bitorló Úr, hanem a jóság Atyja, ama mindenség Istene, amelyben vele együtt számtalanszor újjászületve, id?tlenül megélünk!kiemelt szövegkiemelt szöveg
Megosztás

Nincsenek hozzászólások!
Óra
Az én Profilom
név Név
Születés
email
MSN MSN
ICQ
ICQ
yahoo Yahoo
film
Film
zene Zene
könyv Könyv
Nap mondása
Végtelen számú kísérlet sem bizonyíthatja, hogy igazam van, de egyetlen kísérlet is bizonyíthatja, hogy tévedtem.
/Albert Einstein/
Admin
Belépés
Legyen saját blogod !
Regisztráció
Jelenleg 274 Regisztrált Blog
Keresők
Reklám-Csere Kereső
Google
Blog Partner
Álom Rendezvényszervezés
HQ Web
Reklám-Csere
Randi START
Server Data Hosting
Webcim.info
Videók TOP


A valóságot szerintem nem elég megismerni, a valóságot megérteni kell! És a magyarázatát is!
murgupal rss murgupal sitemap murgupal auto ping blogpipe
Buy Websites For Sale - Sell Domains

webcim.info Google Backlinks - SEO
Minden jog fenntartva - MIDNI 2005-2018 - internetes napló - blogger (problog)
professional pro blog - online free blogger - internetes napló - weblog - blogírás - video
blogger nagymama bibliának de örzöm harmincas múlt éveiben nevezte írva katolikus blog zet ma murgupal abból kis f agyonolvasott század

Betöltési Idő : 0,107144 sec. Oldalletöltés :25400
pagepeeker